Kivágta a rezet az OTP

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknál magasabb profitot ért el a második negyedévben az OTP-csoport, amely így az első félévben már több mint 50 százalékát elérte az éves tervnek.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bankcsoport 2009 első félévében 84,02 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el pénteken publikált gyorsjelentése szerint, ami 35 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától, de jóval felülmúlja az elemzői várakozásokat. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a stratégiai nyitott pozíció eredményhatásától, továbbá a csoportszintű osztalékoktól tisztított első félévi eredmény 85,07 milliárd forint, 29 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A második negyedévi adózott profit 41,73 milliárd forint, 4 százalékkal kisebb, mint az első negyedévi.

Az első félévi korrigált nyereség kedvezőbb az időarányos tervnél és jobb a piaci várakozásoknál, az első hat havi folyamatok alapján nincs ok a menedzsment által előzetesen jelzett 2009. évi célkitűzések változtatására - tartalmazza a jelentés. (A bank vezetése 150 milliárd forintos profitot vár éves szinten.)

A konszolidált eszközarányos nyereség ROA (1,8 százalék) egy százalékponttal, míg a saját tőke arányos nyereség (ROE) (15,8 százalék) 10,5 százalékponttal mérséklődött az elmúlt egy évben. A negyedéves egy részvényre jutó eredmény (hígított EPS) 157 forint, míg a hat havi érték 322 forint volt. A konszolidált jövedelmezőségi mutatók negyedéves alapon is romlottak.

A csoport adózott eredményén felül a saját tőkével szemben közvetlenül értékelt tételek eredményét is tartalmazó féléves úgynevezett nettó átfogó eredmény ("Comprehensive Income") 91,6 milliárd forint, 14 százalékkal nagyobb, mint 2008 azonos időszakában. A konszolidált eredményt a jelentés szerint a stabil nettó kamateredmény, az emelkedő kockázati költség és a szigorú költséggazdálkodás alakította. A jelentés kiemeli: bár valamennyi csoporttag esetében lényegesen romlott a gazdálkodási környezet, a működési eredmény "robosztusan", 31 százalékkal, 220,2 milliárd forintra nőtt.

A második negyedévben folytatódott, igaz, az előző negyedévinél kisebb mértékben a saját értékpapírok visszavásárlása. A bank összesen 39 millió euró névértékű kötvényt vett vissza, aminek az eredményhatása adó előtt 5,5 milliárd forint volt.

A konszolidált eredményt ezen felül a jelentés szerint a stabil nettó kamateredmény, az emelkedő kockázati költség és a szigorú költséggazdálkodás alakította. A kamatmarzs 79 százalékponttal 6,39 százalékra javult. Az első félévben közel 300 milliárd forintos kamateredményt ért el bankcsoport, ami az elmúlt 12 hónapban végrehajtott eszköz-átárazódások következménye, de segítette a devizahitelek kamatainak forintban kifejezett magasabb összeg is. A nettó kamatbevételek 24 százalékkal emelkedtek, úgy, hogy a második negyedévben 11 százalékos volt a csökkenés. A közel 300 milliárd forintos tételből így 141 milliárd forint keletkezett a második negyedévben.

A romló makrogazdasági környezet következtében számottevően romlott a konszolidált hitelportfolió minősége: a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 5,7 százalékról 7,4 százalékra nőtt az elmúlt negyedévben. A fedezettségi mutató enyhén csökkent, az időszak végén 71,1 százalékos volt. A hitelportfolió romlása a különösen kiemelt figyelmet kapó Ukrajnában 10,4 százalékról 11,2 százalékra emelkedett. Az ukrán leánybank a második negyedévben is veszteséges maradt (-946 millió forint), azonban a veszteség csak tizede az előző negyedévinek.

A bankcsoport tőkepozíciója továbbra is stabil, 15,9 százalékos konszolidált tőkemegfelelési mutatója nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas, amit az EBRD-vel aláírt kölcsöntőke megállapodás, illetve a londoni pénzintézet által tervezett 20 millió eurós sajátrészvény vásárlás tovább javíthat. Az OTP papírok a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a csütörtöki kereskedést 4860 forinton zárták. Az elmúlt 52 hét során a részvény legalacsonyabb árfolyama 1232 forint, a legmagasabb 7270 forint volt.

A válság mélypontján is meg tudta tartani jövedelemtermelő képességét az OTP, ezt tükrözik a piaci várakozásoknál jobb és a menedzsment által vártnak megfelelő féléves számok, így nincs ok az éves prognózis módosítására - mondta Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken az OTP sajtótájékoztatóján.

Bencsik László nyilatkozatában kiemelte, az idei év harmadik és negyedik negyedévében hasonló kiadásokkal kell számolni a kockázatok megfelelő kezeléséhez, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a rosszul teljesítő hitelek (NPL- non-performing loans) aránya, a nemfizetések száma emelkedni fog. Mindenesetre a bank 4,3 milliárd eurós likviditási tartaléka elegendő a bankcsoport megfelelő működéséhez.

Az OTP-részvények tizenegy körül 1,1 százalékos mínuszban voltak, 4800 forinton a BÉT-en.