Váratlanul beindult a magyar építőipar

Vágólapra másolva!
Az előző hónapok csökkenése után júniusban már jelentősen bővült az építőipari termelés volumene: a kibocsátás mind a kiigazítatlan, mind a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 15,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az építőipar termelői árai 2009 második negyedévében a tavalyi azonos időszakhoz képest 3,7 százalékkal emelkedtek.
Vágólapra másolva!

A termelés májusban még 9,6 százalékkal, áprilisban 8 százalékkal maradt el az előző évitől. A júniusi termelés szezonálisan kiigazítva 12,3 százalékkal haladta meg az előző havit. Az év első hat hónapjában a termelés 1,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

A KSH közlése szerint a termelés nagyarányú bővülése fele-fele részben az előző évi nagyon alacsony bázis, illetve a nagy volumenű út-, vasút- és közműépítések következménye.

Hozzátehetjük ehhez, hogy a statisztika még korántsem a gazdaság jó állapotát tükrözik, hiszen - az egyedi nagyberuházásoktól eltekintve - például a szerelési és szakipari munkák továbbra is visszaesnek az építőiparban, akárcsak a szerződésállomány. A legfrissebb statisztika éppen ez utóbbi szempontból tűnik elbizonytalanítónak: a tavalyi gyenge évhez képest is csökkent ugyanis az új szerződések volumene, méghozzá jelentősen: 32 százalékkal.

Autópálya- és metróépítés segített be

A KSH közleménye Nagyobb volumenű munkákat végeztek az M6-os, az M43-as, valamint a budai főgyűjtőcsatorna és a 4-es metró építésén. 2009 júniusában mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit. Az építőipari termelés 15,9 százalékos emelkedésén belül az épületeken végzett munkák volumene 2 százalékkal, az egyéb építményeken végzetteké 34,5 százalékkal magasabb volt, mint 2008 júniusában.

Szezonálisan kiigazítva a májusihoz viszonyítva az épületek építése 15,3 százalékkal, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal nőtt.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza - 16,2 százalékkal növekedett a 2008 júniusihoz mérten; az egyéb építmények építése ágazaté - ami ezen egyéb építmények (például utak, vezetékek) szerkezetkész építését foglalja magába - viszont jelentősen, 75,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Vannak negatív folyamatok is

A növekedés az építőipar egészéhez hasonlóan az előző évi rendkívül alacsony bázis mellett néhány nagy értékű, állami és önkormányzati beruházással folyó munka eredménye. Az építőipari termelés mintegy felét adó speciális szaképítés ágazat - melynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják - termelésének mérséklődése tovább folytatódott: júniusban 7,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene az elmúlt hónapokhoz hasonlóan júniusban is meghaladta az egy évvel korábbit: 28,8 százalékkal volt magasabb, mint 2008 júniusában. A 2009 júniusában kötött szerződések volumene 32 százalékkal kisebb volt az előző évinél. Ezen belül épületek építésére egynegyedével, egyéb építményekre csaknem 40 százalékkal kisebb volumenű szerződést kötöttek.