Zuhant BUX, nagyot esett az OTP

Vágólapra másolva!
Jelentős veszteséggel zárta a szerdai kereskedést a BUX, a vezető papírok 2,6-5,5 százalékkal gyengültek.
Vágólapra másolva!

Esésről szólt a Budapesti Értéktőzsde szerdai kereskedése. A BUX 18349,39 ponton fejezte be a napot, ami 4,41 százalékos, 845,70 pontos mínusznak felel meg. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a budapesti tőzsde szerdán régiós társaival együtt "eresztett le" a kedden jelentős negatív tartományban záró amerikai piacok hatására.

Hozzátette: a tengerentúlon kialakult negatív befektetői hangulat nem egy konkrét impulzusra vezethető vissza, a "New York-i börzék feltételezhetően saját súlyok alatt kezdenek összeomlani".

Az elemző szerint a piac egy hirtelen, úgynevezett "V"-alakú gazdasági kilábalást árazott be az elmúlt hónapok erősödésével, ugyanakkor most úgy tűnik, hogy ez a forgatókönyv nem volt reális, és "nem térhetünk vissza ilyen rövid idő alatt a 2007-es gazdasági szintekre".

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hangsúlyozta: a BUX-nak szerdán egyetlen egyszer sem sikerült magára találnia a gyorsuló zuhanásban, ezt a befektetői pesszimizmus mellett az Egyesült Államokból érkező, a várakozásoknál rendre rosszabb makrogazdasági adatok is hátráltatták.

Az esésből leginkább a korábbi emelkedésekben is élenjáró papírok - az OTP, a Mol, és a Richter - vették ki a részüket, ugyanakkor a legnagyobb veszteséget elkönyvelő magyar bankpapír árfolyammozgása beleillett régiós társai teljesítményeibe - fejtette ki Vaszkó Szabolcs.

Az üzletkötő kiemelte: a fejlett piacok által meghatározott negatív pénzügyi hangulat szinte mindenhova kiterjedt, így szerdán a forint is gyengült, illetve a magyar állampapírok hozama is emelkedett.

A vezető részvények közül az OTP járt a legrosszabbul, a bankpapír több mint 20 milliárd forintos forgalomban 5,5 százalékkal 4601 forintra esett. A Mol jegyzése 4,6 százalékkal került lejjebb, így az olajrészvény 13 750 forinton zárta a napot. A Magyar Telekom árfolyama 2,6 százalékkal 750 forintra csökkent.

Rosszul szerepeltek a gyógyszerpapírok is, a Richter 4,2 százalékkal 36 400, az Egis pedig 3,6 százalékkal 19 130 forintra gyengült.