Mangalicavitába keveredett a "honvédos" Pini cége

Vágólapra másolva!
A mangalicatenyésztők szövetsége szerint a Hungary Meat Kft. nem kért származási igazolást tőlük, amikor Japánba exportált. A cég tulajdonosa az a Piero Pini, aki korábban a kispesti Honvéd FC-ben is tulajdonos volt. A Meat Hungaryt érintő panaszt - amelyet a Pick Szeged tett - immár az agrártárcánál is vizsgálják.
Vágólapra másolva!

A Hungary Meat Kft. nem kért származási igazolást a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületétől - közölte Tóth Péter, az egyesület elnöke. Magyarországon az őshonos állatok névhasználatára vonatkozó 93/2008-as FVM-rendelet értelmében a mangalica név használatára, és így az abból készült termékek forgalmazására, kivitelére is csak az jogosult, aki az egyesülettől származási igazolást szerez be - hangsúlyozta az egyesületi vezető.

A Hungary Meat Kft. ilyen igazolást az egyesülettől eddig nem kért - szögezte le Tóth Péter. Korábban Szakácsné Bajnóczi Katalin, a Hungary Meat Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel közölte: magyar mangalicahúst szállított a kiskunfélegyházi kft. Japánba, a 300 kilogrammos szállítmányt csupán mintaként juttatták el a cég egyik távol-keleti partnerének. Az ügyvezető igazgató elmondta: az áruhoz csatoltak minden szükséges okmányt, arra azonban nem tudott pontos választ adni, hogy a szállítmány rendelkezett-e a szövetség igazolásával, ám hozzátette, ha nem, akkor ezt haladéktalanul pótolni fogják.

A Pick Szeged kifogásolta

A Hungary Meat szállítását a Pick Szeged Zrt.-nél kifogásolják. A Pick Szeged Zrt.-hez az elmúlt hét végén érkezett jelzés arról, hogy egy japán nagykereskedő - feltehetően magyar forrásból - irreálisan alacsony áron kínál magyar mangalica húst.

Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a cég azonnal megkereste a mangalica szövetséget, hiszen magyar mangalicaként csak a szövetség igazolásával hozható forgalomba termék. Kiderült, hogy a szegedi cégen kívül másnak nem adtak ki igazolást.

Kovács László szerint az igazolások nélküli termék forgalomba hozatala, amellett, hogy komoly anyagi hátrányt okoz a cégnek, veszélyezteti a Pick és a magyar mangalica termékek kemény munkával kialakított hírnevét, a magyar húsexportot, valamint a hazai mangalicatenyésztést is. Ha a mangalica termékeket nem sikerül elhelyezni a japán piacon, a felvásárlási árak 30-40 százalékkal esnek, ami lehetetlen helyzetbe hozza a tenyésztőket, termelőket.

Vizsgálódik a minisztérium is

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban azt tudatták az MTI-vel, hogy megkapták a Pick Szeged Zrt. levelét a mangalica-ügyben.

A Pick azt kifogásolta, hogy Japánban egy ottani nagykereskedő irreálisan alacsony áron kínál magyar mangalicahúst, valószínűleg a megfelelő igazolások nélkül.

Dékány András, az agrártárca szóvivője közölte: a minisztériumban megvizsgálják a levélben foglaltakat, ugyanis igen érzékeny területről van szó.

Piniék jelenlegi és korábbi érdekeltségei

A Hungary Meat Kft. egyik vezető tisztségviselője az Opten céginformációs rendszere szerint Piero Pini, aki ügyvezető igazgató a Hungary Meatnél. A Pini családnak számos magyarországi érdekeltsége volt, illetve van. Piero Pini korábban a Honvéd Futball Club Kft.-ben volt meghatározó tulajdonos, ám ezt a céget időközben eladta a Hemingway Franchise Limitednek.

Régebben egy kaposvári húsipari cégben, a Kometa 99-ben is tulajdonos volt a Pini család, de ezt az érdekeltségüket is időközben értékesítették a szintén olasz Pedranzini famíliának. A Ruffini család ugyanakkor megtartotta kisebbségi részesedését a Kometában - a kaposvári húsfeldolgozó cég honlapja szerint.

A jelenleg is Pini-érdekeltségként működő Hungary Meat Kft. Kiskunfélegyházán Közép-Európa legnagyobb vágókapacitású vágóhídját alapította és működteti - írja ennek a cégnek a honlapja. Az Opten információi szerint a Hungary Meat forgalma 2007-ben meghaladta a 34 milliárd forintot.