Megbírságolta a CIG biztosítót a PSZÁF

Vágólapra másolva!
A CIG Közép-európai Biztosító Zrt.-t 3 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Vágólapra másolva!

A CIG-nél tapasztalt hiányosságokat 7 pontba foglalta össze a PSZÁF. A biztosítónál - egyebek mellett - három évre szóló pénzügyi helyreállítási tervet kell készíteni, és azt 90 napon belül meg kell küldenie a PSZÁF-nak.

Ugyancsak meg kell küldenie a felügyelethez a viszontbiztosítóval történt múlt évi elszámolást. Meg kell teremtenie az önálló nettó eszközérték számítás feltételeit, ehhez információs és ellenőrzési rendszert kell kialakítani. A Signum, a Pannónia és az euró alapú Pannónia termékekhez a jogszabályoknak megfelelő díjkalkulációt kell készítenie a CIG-nek - szól a határozat, amelyet a PSZÁF honlapján tettek közzé.

Missura Gábor, a CIG szóvivője elmondta, hogy nulláról építkező új biztosítóról van szó, így előfordulnak kisebb adminisztratív hiányosságok, de ezeket kijavítják. A CIG alapítói között van egyébként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, aki jegybankelnök is volt Magyarországon.

Egy másik határozat az Uniqa Biztosító bírságolásáról szól, erről az [origo] kedden reggel már beszámolt.