Átmeneti forinterősödést hozott Amerika

Vágólapra másolva!
A forint erősödött az euróval szemben, az eurót napi mélyponton, minimálisan 271 forint fölött jegyezték kedden este a londoni bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Röviddel 20 óra előtt az euró 271,02 forintra gyengült a hétfő késő esti 272,98 forintról. Kedden estig 273,75 és 271,02 forint között mozgott az euró. Az idén 2,83 százalékkal erősödött az euró a forinthoz viszonyítva.

Kedden este a dollár ugyancsak napi mélyponton állt, 184,76 forintra gyengült a hétfő késő esti 186,67 forintról (-1,02 százalék). A dollár 187,25 és 184,76 forint között ingadozott eddig kedd folyamán. Az idén eddig 1,88 százalékkal gyengült a dollár a forinthoz viszonyítva.

Az euró 0,42 százalékkal 25,3720 cseh koronára csökkent, miközben 1,09 százalékkal 4,1423 zlotyra gyengült.

Az amerikai kiskereskedelem 2,7 százalékkal bővült, főleg az roncsprémium-programnak köszönhetően. A Reuters becslése még 2 százalékról szólt, azaz a piaci várakozásoknál jobb adat látott napvilágot. (Az erről szóló írást itt olvashatja.)

Kedden délután, 14 óra előtt még 272,30 forintnál járt az euró árfolyama, szemben a reggel 7 óra után feljegyzett 272,90, illetve a hétfő esti 273,20 forintos kurzussal, azaz a magyar deviza erősödött a közös európai fizetőeszközzel szemben. A dollár árfolyama a kora délutáni időpontban 186,60, a svájci franké 179,60 forint körül járt.

Az euró reggel lejött a 272,50 forintos szint közelébe, és nem nagyon csinál semmit, 30 fillérrel megy lejjebb, majd feljebb, ami nem mondható számottevő mozgásnak - jellemezte a bankközi devizapiac délelőtti helyzetét Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. A nemzetközi piacon sincs különösebb izgalom, úgy fest, egyelőre megállt a dollárgyengülés, az amerikai fizetőeszköz euróhoz mért árfolyama valamivel a 1,46-os körül tanyázik. A szakember szerint a nap hátralévő részvében a külföldi makroadatok szabhatják meg meg a devizapiaci hangulatot, Magyarországon és külföldön egyaránt. (Európában késő délelőtt jelenik meg a ZEW gazdaságkutató intézet legfrissebb hangulatindexe, a tengerentúlon pedig egyebek mellett a kiskereskedelmi forgalom és a termelői árak alakulásáról szóló statisztika lát napvilágot.)

A forint árfolyama alapvetően a tőzsdéi hangulattól és a régió megítélésétől függ, vagyis ha jó a hangulat, és a részvénypiacok pozitív jeleket mutatnak, akkor a forint is marad a jól megszokott 270 körüli szinteken. Sokkal nagyobb erősödés nem várható a következő hetekben, de a hangulat változása híján a nagy gyengülések ideje sem látszik elérkezettnek - derül ki a Commerzbank piaci kommentárjából, amely szerint, ha nem történik valami rendkívüli piaci esemény, akkor az euró árfolyama a 267 és 277 forint közötti tartományban maradhat.