Vágólapra másolva!
Elsősorban a járműexport jelentős visszaesése miatt júliusban közel 20 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye - közölte kedden a Központi Statiszikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A júniusi 18,8 százalékos hanyatlás után az ipari termelés júliusban éves szinten 19,4 százalékkal csökkent. Így a szektor teljesítménye az év első hét hónapjában 22,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index júliusban 0,7 százalékkal csökkent. A KSH kedden közzétett adataiból tehát kiderül, hogy a magyar ipar teljesítménye egyelőre nem indult el a pozitív irányba.

A júliusi exportértékesítés több mint felét a feldolgozóipar két alága adta. Az év hetedik hónapjában a feldolgozóipari export több mint egynegyedét adó járműgyártás kivitele 30,7 százalékkal esett vissza. A másik meghatározó alágazat, a feldolgozóipari export közel háromtizedét képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene kisebb mértékben, 7,3 százalékkal csökkent. Bár a hanyatlás főleg a járműipar esetében jelentős, ám kedvező, hogy mindkét szektor esetében a visszaesés mértéke mérséklődött az előző hónaphoz képest: júniusban a járműexport 34,4 százalékos mínuszt produkált, a másik alágazat exportvolumene pedig 15 százalékkal hanyatlott.

A feldolgozóipar belföldi eladásai az év első hét hónapjában 15,4, júliusban 17,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, ami elsősorban az exportra termelő vállalkozások hazai beszállítói hálózatait érintő megrendelések és a lakossági kereslet visszaesésével függ össze. Az ipar január-júliusi belföldi értékesítése 12,3, a júliusi 15,8 százalékkal csökkent a 2008. azonos időszakihoz képest.