Elkezdődött a menekülés a francia bankokból

Vágólapra másolva!
Elkezdték elhagyni a francia bankokat a bónuszok maximalizálása miatt aggódó alapkezelők és bankárok.
Vágólapra másolva!

Mintegy harmic banki vezető hagyta ott a Société Générale pénzintézetet, hogy önálló alapkezelő céget hozzon létre - írja a Financial Times (FT). A lap szerint a kiválás oka egyértelműen az, hogy Franciaországban komolyan korlátozni szeretnék a banki bónuszfizetési gyakorlatot.

A kivált SocGenes bankárok között van a pénzintézet fedezeti alapkezelésének eddigi vezetője, Arié Assayag is, aki a Nexar Capital névre keresztelt cég vezetését is ellátja majd. Mind a SocGen, mind pedig a nagy rivális BNP Paribas megígérte a francia politikai vezetőknek, hogy csökkenteni fogják a bónuszokat.

Az amerikai kockázati tőkebefektetők által is támogatott Nexar Capital központja Párizsban lesz, de New Yorkban is fenntartanak majd irodát. Az amerikai oldalt az Aquiline képviseli - a cégnek az az érdekessége, hogy Jeffrey Greenberg, a csődközeli állapotba került AIG egykori vezérének, Hank Greenbergnek a fia alapította.

Nicolas Sarkozy francia elnöknek augusztus végén az Élysée-palotában azt sikerült lenyomnia a bankok torkán, hogy a brókerek és bankárok fizetésen kívüli, extra juttatásait, azaz a bónuszokat, az eddigi gyakorlattal ellentétben ne egy összegben, hanem három évre elnyújtva fizessék ki. A teljes összeg csak abban az esetben jár majd, ha a bónusz évét követő két esztendőben is teljesülnek a teljesítményelvárások, azaz, ha valaki csak egy évben dolgozik jól, akkor elveszítheti a bónusz egy részét, aminek a harmadát amúgy is csak részvényben kaphatja meg.