Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Senki sem tett vételi ajánlatot a Gyulai Húskombinátra szeptember 15-ig - mondta Ruck János, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére szerdán. Görgényi Ernő, gyulai fideszes önkormányzati frakcióvezető mondta korábban, hogy egy külföldi befektető vételi ajánlatot tesz a cégre szeptember 15-ig.

"Sem nálam, sem a tulajdonosoknál, vagyis a nádudvari székhelyű HAGE-Nagisz csoportnál nem tett senki vételi ajánlatot a nagyüzem megvásárlására" - mondta a vezérigazgató.

A húskombinát még mindig vár a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által 80 százalékban garantált, összesen egymilliárd forintos áthidaló kölcsönre, mert korábban az alapanyagok áremelkedése miatt likviditási válságba került. Azóta a tulajdonosok megközelítőleg 800 millió forintot átcsoportosítottak az üzem finanszírozásához, így a nyár végére visszaállt a normális termelési volumen. Mindemellett az állami segítségre továbbra is számít a kombinát, és mint a vezérigazgató fogalmazott, a hitel felvételéhet szükséges összes dokumentumot már jóváhagyta a tulajdonosi kör. A Békés megyében megjelenő BEOL internetes portálon kedden a fideszes képviselő azt közölte, hogy az ügyben hírzárlatot rendeltek el. A portál mindazonáltal "nem hivatalos információira" hivatkozva azt írta, hogy a Grupo Milton nevű spanyol cégcsoport továbbra sem mondott le szándékairól.