Versenykorlátozás miatt perlik Berlusconi cégét

Vágólapra másolva!
A világ egyik vezető médiacége, a News Corp. bejelentette, hogy olasz leányvállalata, a Sky Italia a versenyszabályok megszegéséért beperelte az olasz miniszterelnök tulajdonában levő Mediaset társaságot.
Vágólapra másolva!

A News Corp.-hoz tartozó Wall Street Journal (WSJ) írása szerint a lépés minden bizonnyal kiélezi majd a viszonyt a News Corp. és Silvio Berlusconi között, az olasz médiapiacon ugyanis egyre komolyabb a verseny a nézőkért és a hírdetőkért is.

A News Corp. azzal vádolja a Mediasetet, hogy visszautasította a Sky Italia hírdetéseinek levetítését nem fizetős csatornáin. Az amerikai cég azt kéri a milánói bíráktól: kötelezzék a Mediasetet arra, hogy hírdetési időt adjon el a Sky Italiának.

A Mediaset visszautasította a vádakat, és rögtön meg is vádolta a konkurens céget, hogy nem adta le a hírdetéseit.

A két tévés cég eddig békésen megfért egymás mellett, a Sky Italia a fizetős piacot uralta, a Mediaset pedig a nem fizetős szegmensben volt domináns pozícióban, de a verseny éleződése itt is érezhetővé vált.