Botrányos földárverés készül Békésben

Vágólapra másolva!
Csak kárpótlási jeggyel lehet licitálni olyan, a közeli jövőben belterületté váló termőföldekre, amelyeket még sohasem hirdettek meg árverésre. Mivel a kárpótlási folyamat már több mint egy évtizede lezárult, a fel nem használt kárpótlási jegyekkel vélhetően ingatlanspekulánsok vagy a megbízottaik tudják a piaci ár töredékéért megszerezni a földeket - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Kárpótlási árverést hirdet október 12-én Békéscsabán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal: az egykor a békéscsabai Szabadság Mg. Tsz. használatában volt földterületből a magyar állam által kijelölt, öszszesen 19, kisebb-nagyobb földdarabot kínálnak eladásra. A közleményt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Központi Igazságügyi Hivatala jelentette meg.

A lap által idézett helyi politikusok szerint a földek megvásárlásához nincs már elegendő kárpótlási jegy olyan emberek kezében, akik 1991-ben és ma is helyben laknak, illetve az elvett földjük valaha a település közigazgatási határában volt - de olyanok kezében sincs, akik gazdálkodni szeretnének. Vagyis valószínű, hogy azok tudnak majd nagy értékű ingatlanokhoz jutni, akiknek a kezében az elmúlt években összegyűltek a kallódó kárpótlási jegyek.

Ráadásul a meghirdetett, 3000 forint/aranykoronás ár a környék gazdálkodói szerint nagyon alacsony - nem szólva arról, hogy a kérdéses területek egy részéből nemsokára akár építési telek is lehet, mivel a város várható növekedésének irányában fekszenek. Az ügy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén is téma volt, a képviselők levélben fordultak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti, valamint Gráf József agrárminiszterhez, hogy állítsák le az árveréseket - írja a Népszabadság.