Erősödik a forint, 270 alatt az euró

Vágólapra másolva!
A forint előbb mérsékelt tempóban, aztán egyre gyorsulva erősödött pénteken. Délután először átlépte a 270-es lélektani határt, és az euróért negyed öt után már 269,37 forintot kellett adni. Fél hétkor már 269 alá is benézett a forint, egy euró ekkor 268,90 forintnál járt. Este nyolckor 268,97 volt az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Az eurót péntek délután négy órakor 269,11 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 270,26 forinttal. A forint erősödése annál is inkább bíztató jel az MTI szerint, mert a lengyel zloty az euróval szemben gyengült, az euró pedig a dollárhoz képest veszített.

A forint rendszerint követi a térség befektetői megítélését jól tükröző zloty árfolyamot, valamint a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság mértékét tükröző euró/dollár árfolyamot. A dollár erősödése általában a forintot gyengíti.

A lengyel zloty osztalék-hazautalási aggodalmak miatt gyengült a 4,20-as euró árfolyam küszöb fölé. Az euró pedig a világgazdasági kilátásokkal összefüggésben gyengült a nap folyamán: az EKB péntekre 1,4670 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a csütörtöki 1,4768 dollár után.

A forint további árfolyam alakulására az MNB hétfői kamatdöntése lesz hatással. A piacok által biztosra vett 50 bázispontos kamatcsökkentés nem téríti le jelenlegi pályájáról, ami negatív nemzetközi befolyásoló tényezők jelentkezése híján mérsékelten erősödő.

A forintot támogató tényezők gyarapodása láttán viszont egyre több elemző tulajdonít az 50 bázispontos kamatcsökkentést meghaladó mértékű mozgásteret a jegybanknak, ezért "merészebb" vágást, akár 75 bázispontot, de még 100 bázispontot is "elviselhetőnek" tartanak.

A kereskedők szerint 50 bázispontos csökkentés esetén a forint árfolyama 270 forintos euró árfolyam alatt állhat be 1-2 forint széles mozgási sávba.

A dollárt 182,99 forinton jegyezték délután négy órakor 1,4692 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a csütörtök délutáni 183,18 forinttal (1,4732).

A svájci frank jegyzése péntek délután 177,97 forint volt a csütörtöki 178,56 forint után, 100 japán jent pedig 203,10 forinton jegyeztek 201,63 forint után.