Nem lesz Constanta-Trieszt olajvezeték

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A horvát JANAF felfüggesztett minden további tevékenységet a Kaszpi-tenger térségét Olaszországgal összekötő tervezett Páneurópai Olajvezeték (Pan-European Oil Pipeline, PEOP) megvalósításával kapcsolatban, mivel megítélése szerint a támogatók kihátráltak a projekt mögül.

Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia és Olaszország 2007-ben állapodott meg a PEOP megépítéséről a Kaszpi-tenger térségéből származó olaj szállítására a romániai Constanta kikötőből az olaszországi Triesztbe. Az eredeti tervek szerint a vezeték 2012-ben kezdte volna meg az olaj szállítását, a határidőt azonban később 2015-re módosították.

Az 1400 kilométeres PEOP vezeték tervezett napi szállítási kapacitása 1,2-1,8 millió hordó lett volna 2,0-3,5 milliárd dolláros becsült kivitelezési költséggel. A JANAF közleménye szerint nem sikerült befektetőket toborozni hozzá, miközben több konkurens projekt kivitelezése már megkezdődött.