Válsághíradó: egyezség a kórházfinanszírozásban, stabil forint, túl szigorú IMF

Vágólapra másolva!
A kórházak hosszas huzavona után végül megkapják, amit akartak, igaz, érdekes konstrukcióban, a pénz nagy része a 2010-es költségvetésből érkezik. A jegybank alelnöke szerint két éven belül Magyarország lesz a térség éltanulója, az IMF túlzottan szigorúnak bizonyult és feleslegesen keméníy feltételekt szabott, a Moody's viszont optimistább a kormánynál. A pesti tőzsde követte az amerikai esést, a forint azonban tartotta magát. Válsághíradó szerda hajnalban.
Vágólapra másolva!

Többnyire tengerentúli közzétételek várhatóak szerdán, onnan is inkább a japán gazdaságból. A Tankan ipari - és külön feldolgozóipari - index és harmadik negyedéves kilátásai enyhe javulást mutatnak. A japán kiskereskedelem augusztusban az előző hónaphoz képes már növekedni tudott, az egy évvel korábbihoz képest még csökken, miként a nagykereskedelem is.

Az USA-ban közzéteszik a Bloomberg szeptemberi pénzügyi kondíciókra vonatkozó mutatóját, A Fed egy magasrangú tisztségviselője a válság utáni kilábalási politikákról beszél. Ugyancsak napvilágot lát a Chicago beszerzési Mendzser Index, valamint második negyedéves személyi fogyasztási adatokat, amelyek továbbra is 2 százalékos emelkedést mutatnak éves szinten. Ugyancsak kijön a második negyedéves amerikai GDP árindex, ami változatlan lesz az előrejelzések szerint.

Európában az eurózóna szeptemberi fogyasztói árbecslését teszik közzé, valamint az olasz fogyasztói és ipari, valamint a francia ipari árakat. Emellett napvilágot lát a harmadik negyedéves brit szolgáltatási index és a német munkanélküliség változása szeptemberben.
Kijönnek a német augusztusi kiskereskedelmi adatok, valamint a szeptemberi kiskereskedelmi menedzser index, ami javulást mutat hasonlóan az olaszhoz és a franciához.

Magyarországon a jegybank első közlésben közzéteszi a második negyedéves folyó fizetési mérleg fő számait és az első negyedéves első revíziót.

A kórházak megkapják, amit akartak

A forint árfolyama a 270 forintos euró árfolyam közelében, a várakozásoknak megfelelően alakult kedden, miután a hétfői jegybanki kamatvágás nem befolyásolta árfolyamát. A forintot nem érdekelték a magyar gazdaságot érintő nyilatkozatok.

Csányi Sándor cége 1,5 milliárdért adott el OTP-részvényt, a BUX 1,23 százalékos csökkenéssel zárta a keddi kereskedést. New York enyhe eséssel zárt.

Karvalits Ferenc jegybanki alelnök szerint 2011-re az élre törhet a régióban Magyarország a korán meghozott válságkezelő intézkedéseknek köszönhetően.

Három részletben kaphatják meg a kórházak az általuk követelt 25,5 milliárdos állami támogatást, november 1-től nem a teljesítményalapú finanszírozás folytatódik, de nem is a beígért bázisalapú, hanem a kettő egyfajta egyvelege.

A Moody's nem pesszimista, az IMF túl szigorú

Előzetesen alábecsülte a válságnak a legsebezhetőbb kelet-európai gazdaságokra gyakorolt hatását az IMF, és fölöslegesen szigorú feltételeket szabott többek között Magyarországnak is a hitelnyújtáshoz.

A Moody's a kormányzatnál kevéssé pesszimista képet fest a magyar gazdaság közeli jövőjéről, a hitelminősítő országjelentésében erős azdasági alapokról beszél.

Az Európai Bizottság határozata értelmében tizenhét másik tagállam mellett Magyarországnak 12 millió eurót kell visszatérítenie "a parcellaazonosító rendszer és a földterületek felszínét érintő egyéb ellenőrzések hiányosságai miatt" - az Európai Unió agrárköltségvetéséből finanszírozott és jogosulatlanul felhasznált, összesen 214,6 millió eurót kell visszadniuk az érintetteknek.

A PSZÁF Bloombergnek nyilatkozó elnöke, Farkas Ádám arra számít, hogy a szűk mozgástér miatt idén még nem lesz számottevő növekedés a banki hitelezésben, jövőre indulnak csak be a kihelyezések.

Itt a csúcsgyémánt

A gyémántpiac erősödését várja a gyémántbányászattal foglalkozó Petra Diamonds Ltd., miután egy 507,6 karátos gyémántritkaságra bukkant Dél-Afrikában.

Fél százalékos szűkülést vár Csehország, a brit gazdaság enyhe javulást mutat, az IMF javítja jövő évi globális előrejelzését.

Jó üzletet látnak a gazdag oroszok a vidéki Anglia patinás udvarházaiban és egyre többet vásárolnak.