Vágólapra másolva!
A gazdasági válság, illetve leginkább a tőzsde és az ingatlanpiac megrendülése, a leggazdagabb amerikaiak vagyonát is csökkentette - a Forbes-lista 400 szereplőjéét összesen csaknem ötödével. Az élen Bill Gates.
Vágólapra másolva!

Összesen 300 milliárd dollárral apadt az elmúlt évben az amerikai szupergazdagok vagyona - derül ki a Forbes magazinnak a 400 leggazdagabb amerikait felsoroló, szerdán kiadott legfrissebb listájából.

A 2008-as 1570 milliárd dollárról idén 1270 milliárd dollárra csökkent a 400-as listán szereplők összvagyona az amerikai újság számításai szerint.

Az első tíz helyezett összesen nagyjából 40 milliárd dollárral lett szegényebb. A veszteségeket elsősorban a tőzsdei és ingatlanpiacok ingadozása okozta, de a Google egyik alelnöke például egy költséges válás miatt került le a listáról.

Az élen Bill Gates áll 50 milliárd dolláros vagyonnal. A Microsoft társalapítóját Warren Buffett amerikai részvénybefektető és Lawrence Ellison, az Oracle szoftverfejlesztő tulajdonosa követi 40, illetve 27 milliárd dollárral.

A 4-7. helyet a Wal-Mart amerikai kiskereskedelmi lánc alapítójának négy leszármazottja foglalja el 19-21,5 milliárd dolláros vagyonnal.

Az első tízben szerepel Michael Bloomberg New York-i polgármester is. A politikus - a nevét viselő, jó hírű pénzügyi információ- és hírszolgáltató vállalkozás alapítója - két és fél milliárd dollárt veszített, de vagyona így is 17,5 milliárd dollár a Forbes magazin szerint.