Vágólapra másolva!
Az AvtoVAZ a válság kezdetén kapott 25 milliárd rubeles támogatás után újabb 70 milliárd rubelt tart szükségesnek a talpraálláshoz és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a francia Renault autógyár oroszországi irodájának vezetőjét igyekezett meggyőzni arról, hogy vegyen részt a konszern megmentésében.
Vágólapra másolva!

A gyár küldöttsége az orosz kormány tagjaival tartott találkozókon hangsúlyozta, hogy kész technológia-átadásra és az AvtoVAZ-ba való befektetésre. Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a francia konszern átadná a szükséges technológiát, információt, tapasztalatot és személyzetet, továbbá részt venne a tevékenység újraszervezésében a leépítések után, továbbá érdeklődik a befektetés iránt. A tervezett leépítésekről nyilvánosságra került adatok - amelyek szerint több mint 30 ezer dolgozót, a teljes létszám mintegy 25 százalékát küldenék el - nem pontosak, mivel még vitáznak róla - tette hozzá.

A konszern szerint a kért 70 milliárd rubelből 54 milliárd a korábbi adósságok törlesztésére szükséges, 9,5 milliárd egy beruházási program beindításához, további 2,9 milliárd pedig "a 2010-ben várható kedvezőtlen pénzáramlás kompenzálására". Az összegben azonban nincs benne az a 12 milliárd rubel, amely a tervezett leépítés végrehajtásához kell.

Szakértők szerint ilyen körülmények között a Renault kénytelen lesz további 17,5 milliárd rubelt fizetni az 1 milliárd dollárért vásárolt befolyásoló részvénypakettjéért, s ha netán átadja az AvtoVAZ-nak a Logan összeszerelésére vonatkozó licencet - amelynek értéke 200 millió euró -, még mindig 272 millió dollárt kell fizetnie, ellenkező esetben a részesedése 6 százalékra zsugorodhat. A helyzetet bonyolítja, hogy a Renault 3 milliárd eurós támogatásban részesült, és meg kell majd magyaráznia, miért költ ebből külföldi munkahelyek megóvására.

Putyin azt mondta, helyes lenne, ha minden részvényes - a Renault mellett a Rosztehnologii korporáció és a Troika Dialog befektetési társaság - részt venne a konszern feltőkésítésében, s hozzátette, hogy az állam kész ebben megtámogatni a Rosztehnologii korporációt, hogy annak része ne csökkenjen. A Troika Dialog korábbi értesülések szerint kész részének csökkenésére, s helyette az orosz állami VEB bank szállhat be. German Gref, a Szberbank elnöke pedig kedden kijelentette: a bank hajlandó részt venni pénzügyi helyzetének helyreállításában. (A banknál van az AvtoVAZ összesen mintegy 42 milliárd rubeles banki adósságának negyede.)

Elemzők szerint a Renault helyére nem nehéz stratégiai partnert találni az AvtoVAZ számára. Erre az orosz fél a Renault képviselővel folytatott hétfői és keddi megbeszéléseken utalt is: az Opelt az orosz Szberbank és a kanadai Magna vásárolja meg, s a döntésben az orosz fél eleve figyelembe vette, hogy az AvtoVAZ az az Opel felé orientálódhat. A szakértők emlékeztetnek arra, hogy az Opelről kötendő üzlet még nem zárult le.