Kevés aranyat adtak el a központi bankok

Vágólapra másolva!
Az európai központi bankok az engedélyezettnél kevesebb, 1883 tonna aranyat értékesítettek a szeptemberrel lejárt második központi banki aranymegállapodás (CBGA) keretében - közölte kedden az Arany Világtanács (WGC). A 2009. szeptember 27-én lejárt, öt évre szóló megállapodás keretében 2500 tonna arany eladására volt lehetőség.
Vágólapra másolva!

Az ötéves megállapodás utolsó 12 hónapjában a bankok csupán 155 tonna aranyat adtak el az engedélyezett 500 tonna helyett. Ez a legkisebb éves mennyiség azóta, hogy az első aranymegállapodás életbe lépett 1999-ben. Tavaly a bankok eladása 358 tonna, egy évvel korábban 475,8 tonna volt. Az aranymegállapodás célja korlátozni az aranyeladást a nyílt piacon az arany árának védelme érdekében.

A WGC a bankok aranyeladásának csökkenő tendenciája alapján azt a következtetést vonta le a közelmúltban, hogy a központi bankok egyre kevésbé akarják csökkenteni aranytartalékukat. A WGC adatai szerint az idei második negyedévben globálisan a jegybankok 14 tonnával növelték aranytartalékaikat az egy évvel korábbi 69 tonna csökkentéssel szemben.

Az aranyeladásra vonatkozó új megállapodás automatikusan meghosszabbodik 2014-ig - jelentették be nemrég. Ennek új eleme, hogy évi 400 tonnában korlátozza az aranyeladást, míg a most kifutott, szeptember 27-én lejárt megállapodás ezt évi 500 tonnában limitálta.