Kicsit gyengült, de tartja magát a forint

Vágólapra másolva!
Valamelyest gyengült, de még mindig erősen tartja magát a forint az euróval szemben. Délután öt körül 266,72 forinton volt az árfolyam, ami gyengülés ugyan a reggeli 266,20-as jegyzéshez képest, azonban még mindig erősebb a hétfői átlag 267 fölötti kurzusnál.
Vágólapra másolva!

A pesti piac nyitása előtt az euró 266,20 és 266,80 forint között ingaddozott reggel. A magyar pénz augusztus 25. óta nem állt olyan erősen, mint ekkor. A nyitás után sem változott jelentősen a helyzet, fél tíz előtt 266,55-ön jegyezték a forint/euró kurzust. Fél tíz után egy pillanatra 267 fölé is szökött némileg a kurzus, ami átmeneti - és tényleg pillanatnyi - forintgyengülést jelentett. Ezután pontosan 10 órakor 266,84-re visszaerősödött a forint. Fél egykor az árfolyam szinte ugyanennyi volt: 266,70 forintot kellett fizetni egyetlen euróért. Délután fél három előtt sem volt más a helyzet: akkor 266,71 volt a jegyzés.

A forint erősödésében több tényező is szerepet játszhat, így akár a Magyar Nemzeti Bank devizahitelek elleni fellépése is stabilizálhatja a magyar pénzügyi rendszert, a tömeges eladósodás és a kockázatos hitelek terjedésének megakadályozását pozitívan értékelhetik a devizapiacok is. A forinterősödés másik oka megszokottabb: a dollár gyengült az euróhoz képest, ez a nemzetközi kockázatvállalási kedv növekedését jelzi. Ilyenkor a befektetők szívesebben vásárolnak az olyan feltörekvő piaci devizákból is, mint amilyen a forint.