Újabb 150 milliós bennfentes OTP-eladás

Vágólapra másolva!
Két nap alatt több mint 265 millió forintnyi OTP-részvényt adott el a bank felügyelő bizottságának elnöke.
Vágólapra másolva!

Tolnay Tibor, az OTP Bank felügyelő bizottságának elnöke azt közölte, hogy 2009. október 6-án az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5.268,-forint/darab átlagáron 30 ezer darab OTP törzsrészvényt értékesített. Ezzel Tolnay Tibor tulajdona az OTP Bank által kibocsátott törzsrészvényből 30 580 darabra (0,01 százalék) változott - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján.

Tolnay már október 5-én is komoly pakettet adott el a BÉT-en, akkor 5190 forintos átlagáron 20 ezer darab OTP törzsrészvényt értékesített. A két nap értékesítéseinek összértéke több mint 265 millió forint.

A közelmúltban a bank vezetője, Csányi Sándor is komoly részvénycsomagot értékesített. Szeptember végén, két nap alatt összesen 602 ezer OTP-részvényt értékesített a Bonitás 2002 Zrt., Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója minősített befolyása alatt álló társaság. Az üzletek együttes árfolyamértéke meghaladta a 3,2 milliárd forintot, és sajtóértesülések szerint a befolyó pénz egy részéből a Túró Rudit gyártó marcali Danone-üzemet vette meg a szintén Csányihoz tartozó Sole-Mizo.