Az euró a 270 forintos árfolyam közelében ingadozik

Vágólapra másolva!
Szűk sávban, 270 forintos euróárfolyam közelében ingadozott a forint pénteken: az eurót péntek délután négy órakor 270,68 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, míg csütörtökön délután négy órakor 271,07 forinton állt.
Vágólapra másolva!

Az európai kereskedés kezdete előtt 269-270 forint között alakult a jegyzés. Reggel a forint 271,50 forintos euróárfolyamig gyengült, követve a 4,23-es euróárfolyamról 4,27 közelébe gyengülő zlotyt.

A dollárt 183,76 forinton jegyezték péntek délután 1,4725 dolláros euróárfolyam mellett, a csütörtök délutáni 183,99 forint és 1,4729 euró/dollár után.

A svájci frank jegyzése 178,06 forint lett 178,55 forint után, 100 japán jent 205,49 forinton jegyeztek a csütörtöki 207,64 forinttal szemben.

A nemzetközi piaci hangulat pénteken nem romlott, az ázsiai tőzsdék pozitív eredménnyel zártak, az európai tőzsdék a veszteséges nyitást követően nyereségbe fordultak, majd általános profikivét hatására nagyrészt veszteséges tartományban töltötték a napot. Pozitív tartományba csak az amerikai tőzsdék nyitás utáni emelkedését követően léptek ismét.

A feltörekvő piaci tőzsdék ezzel szemben sorban a negyedik egymást követő nap állítottak be éves árfolyam csúcsokat a világgazdasági fellendülésbe vetett bizalom hatására megindult "hozamvadászatnak" köszönhetően.

Enyhült a lett devizaleértékelés kockázata miatt a térségbeli devizákra nehezedő nyomás, mivel a kormány kifejezte hajlandóságát a költségvetési hiány lefaragására a korábban tett ígéretnek megfelelően.

A költségvetési szigor lazításának lehetősége, valamint az, hogy a miniszterelnök erősen vitatott javaslatot tett a devizahitelesek megsegítésére az ország pénzügyi rendszerét uraló skandináv bankok kárára, komoly nyomás alá helyezte a térségbeli devizákat, mivel egy pénzügyi válság kitörésének, az IMF-EU-svéd segélycsomag elmaradásának dominó-hatása az egész térség befektetői megítélésén rontott volna.

Összességében a térségbeli devizák nem léptek ki mozgási tartományukból, a lengyel zloty 4,24-2,26-os euróárfolyam környékén, a forint 270-271,50 forintos euróárfolyam között mozgott.

A piacon a következő napokra hasonló mértékű, 1-2 forintos árfolyammozgásokat várnak 270 forintos euróárfolyam közelében, kissé erősödő forint tendenciával.