Iszlámbarát kölcsönnel árulják a Mercedest

Vágólapra másolva!
Két pénzügyi szolgáltató céget is alapított az Egyesült Arab Emírségekben a német Daimler autógyár, amelynek legismertebb terméke a Mercedes.
Vágólapra másolva!

Az eladási nehézségekkel küszködő vállalat a Spiegel értesülései szerint iszlámbarát finanszírozási konstrukciókat dolgozott ki, hogy felélessze a keresletet termékei iránt a leggazdagabb arab államok egyikében.

A Daimler Financial Services (DFS) AG két új cégét helyi, azaz emirátusokbeli Mercedes-kereskedőkkel együtt alapította. E közös vállalatokon keresztül immár az iszlám törvényeknek megfelelő finanszírozási konstrukciókat, lízinget és kölcsöneket nyújthat a DFS közel-keleti vevőinek.

A Mercedes-Benz Finance Middle East és a Mercedes-Benz Leasing Middle East nemcsak új, hanem használt autók finanszírozására is felkészült Dubajban.

A pénzügyekre vonatkozó iszlám törvények legfontosabb sajátossága, hogy megtiltják a kamat felszámítását hitelügyleteknél, vagy ha valaki pénzt fogad el mástól. Autók esetében ezt olyan módszerrel lehet kikerülni, hogy a vevőnek nem hitelt ad a bank, amely után kamatot számol fel, hanem a pénzintézet megveszi az autót, majd azt haszonnal - nyilvánvalóan a kamatfelárnak megfelelő profittal drágábban - adja el a vevőnek.

Az olajban gazdag Emírátusokban a Daimler az első autógyár, amelyik saját pénzügyi cégével jelenik meg, hogy felélénkítse a keresletet.

A hírrel összefüggésben a Spiegel megemlíti, hogy idén márciusban az Abu Dhabi-i székhellyel működő Aabar Investments 9,1 százalékos részesedést szerzett a Daimler cégben 1,95 milliárd euróért. (Abu Dhabi szintén az Emirátusok államalkotó emírsége, akárcsak Dubaj.)

A Daimler 2008-ban 7800 autót és 3100 haszongépjárművet adott el az Egyesült Arab Emírségekben. A cég bejelentése szerint a következő öt éven belül el akarják érni a 300 millió eurós szerződésállományt az olajállamban.