Vágólapra másolva!
Az utóbbi két évtized legnagyobb privatizációs tervét jelentette be hétfőn a brit kormányfő a 12 százaléknál is magasabbra jósolt államháztartási hiány lefaragása érdekében, de hozzátette, hogy adóemelésre is szükség lesz.
Vágólapra másolva!

Gordon Brown közölte: a kormány összesen 16 milliárd font (4800 milliárd forint) értékű állami vagyonportfoliót jelölt ki eladásra; az első privatizációs fordulóban ebből 3 milliárd fontnyi kerülne piacra.

A magánosításra szánt állami vagyon legnagyobb egyedi tétele az a nagysebességű vasúti pályaszakasz, amely Londont köti össze a Csatorna-alagúttal. A 110 kilométer hosszúságú pályát, amelyet két éve adtak át, a brit főváros és a kontinens között 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szuperexpresszek használják.

A brit kormány négy év alatt felére akarja csökkenteni az államháztartás hiányát, és Brown hétfőn azt mondta: bízik benne, hogy a kormány adóemelési és kiadáscsökkentő tervei is hozzájárulnak majd ehhez.