Vágólapra másolva!
Az előzetes adatoknál 0,1 százalékponttal kisebb arányban, 19,8 százalékkal esett vissza az ipari termelés augusztusban a 2008 augusztusi adatokhoz képest munkanaphatástól megtisztítva és kiigazítatlanul is - közölte a KSH szerdán.
Vágólapra másolva!

A 2009 júliushoz képest mutatott havi csökkenés 0,5 százalék volt szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva, míg előzetes adatként a KSH 0,7 százalékot közölt.

A termelés volumene az év első nyolc hónapjában 21,9 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakánál. Az előzetes adat 21,8 százalék volt. A KSH-ban elmondták, hogy júliusban egy kisebb korrekció volt, az okozza az előzetes adathoz képest az eltérést.

Az ipari termelés tizenkét havi összevetésben tavaly július óta megszakítás nélkül csökken a munkanappal kiigazított adatok szerint, a kiigazítatlan mutató csökkenése október óta tart. Az ipari termelés értéke augusztusban 1344,83 milliárd forint volt, amiből a belföldi eladások értéke 827,32 milliárdot, az exporté pedig 797,57 milliárd forintot tett ki.

Augusztusban a feldolgozóipari alágak közül a legnagyobb mértékben, 38,9 százalékkal a feldolgozóipari termelés egyötödét képviselő járműgyártás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól. A közúti gépjármű gyártásában volt a nagyobb a visszaesés, az alkatrészgyártásban mérsékeltebb - közölte a KSH. A feldolgozóipari termelés közel egynegyedét kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 8,3 százalékkal volt alacsonyabb a bázisnál és a legnagyobb visszaesés alkatrészgyártásban regisztrált a KSH.

A kőolaj-feldolgozás termelése 23,2 százalékkal csökkent augusztusban részben már a korábban felhalmozódott készletek értékesítése miatt. Mérsékeltebb ütemben - 5 százalékkal - csökkent a feldolgozóipari termelés több mint egyhetedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása. Az augusztusi csökkenés hasonló arányú volt, mint júliusban. A gyógyszergyártás mennyisége is csökkent augusztusban, 4,2 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

Az ipari export augusztusban 18,2 százalékkal csökkent, mérsékeltebben a júliusi 19,9 százaléknál. A KSH megjegyzi, hogy a feldolgozóipar több mint egyötödét kitevő járműgyártás exportja jelentősen, 37,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipar legnagyobb exportőrének számító és a feldolgozóipari kivitel egyharmadát képviselő számítógép, elektronikai és optikai termékek exportmennyisége mindössze 3,2 százalékkal mérséklődött.

Az ipar belföldi értékesítése augusztusban 15 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban a júliusi 15,9 százalékkal szemben. A feldolgozóipar értékesítése 15,2 százalékkal volt alacsonyabb 2009 augusztusában az egy évvel korábbinál, ami - jegyzi meg a KSH - az exportra termelő vállalatok magyarországi beszállítóinak csökkenő megrendelésével és a lakossági kereslet visszaesésével függ össze.

Az energiaipar kibocsátása 16,7 százalékkal csökkent augusztusban a világgazdasági válság miatt csökkenő energiaigény miatt.

Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés értéke elérte a 12 179,5 milliárd forintot, amiből a belföldi értékesítés 7677,39 milliárd forint, az export pedig 7385,43 milliárd forint volt. A belföldi eladások az év első nyolc hónapjában 12,7 százalékkal, az export ennél jóval nagyobb arányban 24,5 százalékkal esett vissza.

Az ipari termelés kilátásait tekintve a KSH adatai szerint az összes új rendelés jelentősen, 21,8 százalékkal volt kevesebb 2008 augusztusinál. Az új exportrendelések 22,7 százalékkal, az új belföldi rendelések 16,8 százalékkal csökkentek 2008 augusztusához képest. Az összes rendelésállomány augusztus végén 21,6 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban.