Kevesebbet fizetne a Munkaerőpiaci alap a büdzsébe

Vágólapra másolva!
A munkaügyi tárca kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál, hogy a Munkaerőpiaci Alap az idén a tervezettnél 15 milliárd forinttal kevesebbet fizessen be a költségvetésbe - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának hétfői ülésén.
Vágólapra másolva!

A munkaügyi miniszter elmondta: az alap idei költségvetését 419,3 milliárd forintos főösszeggel nullszaldósra tervezték, azonban a gazdasági válság miatt sem a bevételek, sem a kiadások nem az eredeti elképzelések szerint alakulnak. Ha az eredeti terv maradna, várhatóan 13-14 milliárd forint deficit keletkezne az alapnál.

Herczog László azt is közölte: a tárca be szeretné vezetni a szakiskolai képzésben az ösztöndíjat, úgy, hogy először a 11. évfolyamtól 10 ezer forint, majd a 2010-2011-es tanévtől 10-30 ezer forint lenne az ösztöndíj tanulmányi eredménytől függően. A munkaügyi miniszter a bizottsági meghallgatáson elmondta: az alap idei költségvetésében a 70 milliárd forintos tartalékot teljesen felhasználják, így ha minden az eredeti elképzeléseknek megfelelően alakulna, jelentős hiány keletkezne. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy csökkentik az alap befizetéseit a büdzsébe - mondta.

Herczog László arról is szólt, hogy a kevesebb igény miatt az eredetileg 35 milliárd forintra tervezett összeghez képest 30 milliárd forint jut majd rehabilitációra az alap pénzeszközeiből. Az alap bevételei és kiadásai részben a nagyobb munkanélküliség, részben a már életbe lépett adó- és járulékváltozások miatt térnek el az eredeti számoktól - fejtette ki.

A bizottság igen szoros arányban, 10 igen és 9 nem szavazat mellett támogatta azt a törvényjavaslatot, melyet számos MSZP-s képviselő, köztük Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila jegyeznek. Ennek lényege, hogy a köztulajdonban álló cégek vezetőinek fizetésére egy maximális összeget írnának elő a válság idejére, mégpedig 2 millió forintot.