A kamatdöntéstől függ a forint sorsa

Vágólapra másolva!
Hétfő reggel a forintnál járt az euró jegyzése Londonban, ami minimális forintgyengülést jelent péntekhez képest. A nap során csak akkor mozdulhat el nagyobb mértékben a kurzus, ha a magyar jegybankárok nem a várakozásoknak megfelelően változtatnak a kamatszinten.
Vágólapra másolva!

A pénteki 267 forint alatti jegyzésekkel szemben hétfő reggel e szint körül jegyezték az eurót a londoni bankközi piacon. Ekkor a dollár jegyzése 179,45, a svájci franké 175,88 forintnál tartott.

A forint várhatóan stabil marad hétfőn, gyengülésére az euróval szemben akkor lehet számítani, ha a Magyar Nemzeti Bank a nap folyamán a várt fél százalékpontnál jobban csökkentené kamatát.

A forint régiós társát, a lengyel zlotyt esetleg gyengítheti, hogy a múlt héten, a jó nemzetközi hangulat dacára, az euróhoz mért árfolyama képtelen volt áttörni a 4,18-as szintet. A túlértékeltnek tartott cseh korona várhatóan a mostani szintje közelében alakul a héten. A cseh központi bank kamatcsökkentést ígér, ha a korona erősödnék, ez akadályozza a javulást, a másik oldalról viszont támogatja a cseh valutát, hogy a kormány intézkedni kezdett Csehország pénzügyi-költségvetési helyzetének rendezésére.