A svéd háztartási gépgyár, az Electrolux minden elemzői várakozásra rácáfolva a gyenge kereslet ellenére is majdnem megduplázta harmadik negyedévi nyereségét.

A világ egyik legnagyobb hűtőszekrény és konyhagép gyártója a harmadik negyedévben 1,6 milliárd korona (157 millió euró) adózott eredményt ért el, 92,6 százalékkal magasabbat az előző évinél. Az eredmény az elemzői várakozásokat is csaknem kétszeresen múlta felül.

Az eredmény beszámolót követően az Electrolux részvény árfolyama több mint 10 százalékkal emelkedett a stockholmi tőzsdén, és 2007 áprilisa óta a legmagasabb szintre ért. A konszern értékesítési árbevétele mindössze 4,8 százalékkal emelkedett 27,6 milliárd koronára.

Hans Straberg elnök-vezérigazgató az "erőteljes eredményt" elsősorban a főként alacsonyabb nyersanyag áraknak köszönhető költségmegtakarításnak, valamint a stabil árakon tartott sikeres termékpalettának tulajdonítja. A negyedévben "szinte minden a javunkat szolgálta" - mutatott rá.

A beszámolási időszakban az Electrolux nyersanyag költségei 600 millió koronával maradtak el az előző évitől.

Európában továbbra is gyenge keresletre számít az Electrolux. "Ebben a tekintetben még nem értük el a mélypontot" - mondta Hans Straberg. Észak-Amerikában viszont tovább stabilizálódik a piaci kereslet.

Az Electrolux az egyébként is emelkedő acél- és nyersanyag árakban a gazdasági javulással párhuzamosan további növekedést vár.

A Whirlpool múlt pénteken számolt be szintén alacsonyabb költségekből eredő, várakozásokat meghaladó negyedéves eredményről, korábban pedig a holland Philips Electronics jelentett várakozást meghaladó negyedéves eredményt szintén költségcsökkentéseknek köszönhetően.