Vágólapra másolva!
Egyben akarják értékesíteni a felszámolás alatt álló lábatlani papírgyárat, mintegy 5 milliárd forintért - írta hétfői számában a 24 Óra.
Vágólapra másolva!

Elsősorban szakmai, papíripari befektetők jelentkezését várják - mondta el Ecsédi András felszámolóbiztos a lapnak. Erre jó esélyt kínál, hogy az üzemet a gépekkel, az ingatlanokkal, a készletekkel, a márkanevekkel és védjegyekkel együtt szeretnék eladni, azaz minden olyan eszközzel, amelyekkel a termelés újra indítható.

A görög Zeritis-csoport által üzemeltetett és korábban négyszáznál több embernek munkát adó piszkei papírgyár felszámolása 2009 tavaszán kezdődött meg, miután a felszámoló nem látott esélyt a tavaly decemberben leállított termelés újraindítására.

A hitelezők 10 milliárd forintot követelnek a cégtől. Ebből 1,3 milliárd banki tartozás, a többi az adóhivatal, a beszállítók, a hivatalok, szolgáltatók és a tulajdonosok követelése. Az eladásra kerülő vagyon nem nyújt fedezetet a teljes tartozás kiegyenlítésére - írta a lap.