Csökkent az InterContinental Hotels nyeresége

Vágólapra másolva!
Csökkent az InterContinental Hotels csoport bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben is. A társaság óvatosan ítéli meg az év hátralevő részének kilátásait, de már érzékeli a stabilizálódás jeleit, bár a szobaárak még nyomottak.
Vágólapra másolva!

A szobák száma alapján a világ legnagyobb szállodaipari csoportjának üzemi eredménye 124 millió dollár volt június-szeptember között, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 153 milliónál. Az egy szobára jutó bevétel - az ágazat legfontosabb mutatója - éves összehasonlításban 15,2 százalékkal csökkent, októberben a visszaesés már csak 13,5 százalék volt. (A mutató 13,6 százalékkal esett az első negyedévben és 18,6 százalékkal a másodikban). Az adózott eredmény 68 millió dollárt tett ki, 25 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 91 milliónál.

A bevétel 19 százalékkal zsugorodott 401 millió dollárra, mert visszaesett az üzleti és konferencia turizmus, és a válság miatt lanyhult a turisták utazási kedve is. A világszerte 4390 szállodában 641 000 szobával rendelkező csoporthoz tartozik egyebek mellett a Holiday Inn, az Intercontinental és a Crowne Plaza hálózta, amelyeket franchise alapon üzemeltet.