Kellemes meglepetés az OTP-től

Vágólapra másolva!
A piaci várakozásokat meghaladó eredményt ért el a harmadik negyedévben az OTP Bank. A kilenchavi nyereség meghaladja a 130 milliárd forintot, így már nem hiányzik sok az idei évre kitűzött 150 milliárd forintos tervhez.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank a vártnál jobb, 45,899 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2009 harmadik negyedévében - derül ki a bankcsoport pénteken közzétett gyorsjelentéséből. A bankcsoport eredménye 9 százalékkal haladja meg az előző negyedévi nyereséget és - leszámítva a Garancia biztosító értékesítéséből tavaly az eredményt javító összeget - 14 százalékkal marad el a 2008 harmadik negyedévitől.

A kilenc hónap alatt felhalmozott korrigált, konszolidált nyereség 131 milliárd forintra rúg, ami ugyan 25 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben, ám a piaci várakozásokat felülmúlja. A kilenchavi adatok alapján feltételezhető, hogy a bankcsoport teljesíteni fogja az év egészére kitűzött 150 milliárd forintos nyereségtervet.

A jelentés szöveges magyarázata szerint a konszolidált eredményt elsősorban a stabil nettó kamateredmény, az emelkedő kockázati költségek és a szigorú költséggazdálkodás befolyásolta. A harmadik negyedévben a éves szinten 2 százalékkal csökkent a nettó kamatbevétel, az első kilenc hónapban viszont 18 százalékkal emelkedett. A kilenchavi nettó kamatmarzs - 6,13 - százalékkal éves összevetésben 58 bázispontos javulást jelent, a nettó díj- és jutalékbevételek 5 százalékkal csökkentek. A működési költségeket éves és negyedéves összehasonlításban egyaránt jelentősen - 5, illetve 6 százalékkal - csökkentette a bank. A várakozásnak megfelelően a romló makrogazdasági környezet következtében tovább romlott a konszolidált hitelportfolió minősége: a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 7,4 százalékról 8,9 százalékra nőtt az elmúlt negyedévben.

Kiváló adatok Magyarországon, lehangoló ukrajnai eredmény

A magyar piacon remekül szerepelt az OTP, az kilenchavi adózott eredménye éves szinten 24, százalékkal nőtt, a harmadik negyedévben pedig 71 százalékkal gyarapodott. Az erős jövedelemtermelő képesség mellett a kiváló eredmény részben a járulékos kölcsöntőke folytatódó visszavásárlásán realizált árfolyameredménynek, továbbá az effektív adóterhelés lényeges mérséklődésének köszönhető. Ugyancsak pozitív fejlemény a kockázati költségek harmadik negyedévi mérséklődése, mely egyrészt a forint árfolyam erősödésén keresztül a késedelmes hitelek romlási dinamikája lassulásának, illetve a teljes hitelportfólió mindössze 1,8 százalékának hitelátstrukturálások pozitív hatásának köszönhető - derül ki a beszámolóból.

A hitelállomány a bázisidőszakhoz képest 6 százalékkal emelkedett, az elmúlt három hónapban nem változott, ezzel párhuzamosan a betétállomány 5,. illevte 4 százalékkal növekedett. Az OTP-csoport hazai piaci részesedése az elmúlt három hónapban a betétek alapján 1,2 százalékponttal 24,3 százaléákra nőtt, ezen belül a lakossági betéti részarány 0,5 százaléponttal csökkent, az önkormányzati és vállalati szektoré viszont 11,3, illetve 1,4 százalékponttal javult. A hiteloldali 17,8 százalékos részarány gyakorlatilag stagnált. Mindezek következtében a szektor mérlegfőösszegén belül az OTP-csoport részaránya 23,4 százalékról 24,4 százalékra nőtt.

Az OTP gyorsjelentése szerint az áruhitelezésnek köszönhetően egyedül az orosz leánybank hitelállománya bővült, a többi csoporttagnál elmarad a növekedés, ez pedig a visszaeső hitelkereslettel a hitelezési kondíciók szigorításával magyarázható. A betétgyűjtés viszont csoportszinten továbbra is sikeresen halad. Továbbá Ukrajna mellett Bulgáriában és Romániában is sor került a késedelmes hitelportfoliók kisebb részének átstrukturálására, ennek érdemi eredményhatása azonban inkább a negyedik negyedévben várható.

A leánybankok közül az ukrajnai lehangoló számokat közölt. Az ottani leánybank jelentős vesztesége miatt a külföldi csoporttagok hozzájárulása a bankcsoport kilenchavi eredményét összességében több mint 7 milliárd forinttal mérsékelte.

Elemzői szemmel

Bár első látásra kirobbanó eredményt ért el az OTP, jobban megvizsgálva a számokat enyhén szólva vegyesek a számok - kommentálták a bank eredményeit a Cashline szakértői. A nettó kamatbevétel jobb lett a piaci várakozásnál, a nettó eredmény azonban elmaradt ettől számviteli hatások és egyszeri tételek miatt (egyes leányvállalatok 2008-as goodwill-leírásához kötődően 11,7 milliárd forintos adókedvezményt számolt el az OTP, valamint az alárendelt kölcsöntőke visszavásárlásán 2.6 milliárd forintos nyereség jelentkezett).

"A gyorsjelentés sokkoló pontja az ukrán leány teljesítménye, amely egymaga 19,2 milliárd forintos veszteséget generált a harmadik negyedévben. A problémás hitelek aránya 11 százalékról 19 százalékra ugrott egy negyedév alatt, főként a vállalati hitelezésben keletkezett problémák miatt. Az orosz leány eredménye és problémás hiteleinek állományminősége javult valamelyest, bár elképzelhető, hogy ez egy átmeneti javulás a dráguló olaj és stabilizálódó rubel következtében, ami azonban ki van téve a forró pénzek világpiaci mozgásának. A magyar egységek eredménye ugyanakkor még az adóhatás kiszűrésével is kellemesnek bizonyult" - vélik a szakértők. A Cashline elemzői rámutattak arra, hogy a gyorsjelentés több, markáns kockázatot is tartalmaz. A helyzet tovább romlott Ukrajnában, míg a magyar és orosz egységek eredménytermelésének fenntarthatósága továbbra is kérdéses, ráadásul a bolgár és román leányoknál még csak most indult meg a nagyobb volumenű átstrukturálás.

A kockázatok és az egyszeri tételek kiszűrésével tehát már nem olyan szép az OTP-eredmény, ezzel magyarázható, hogy a bankrészvény több mint 2 százalékos süllyedéssel kezdte a pénteki kereskedést.