Lejtőn kezdett a BUX

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a pénteki nyitás után a negatív irányba indult, a BUX 1,7 százalékkal 21 173,28 pontra esett.

Valamennyi vezető részvény veszített értékéből. Az OTP hiába ért el a vártnál jobb eredményt a harmadik negyedévben, a bankrészvény árfolyama 2,4 százalékkal 5629 forintra csökkent pár perc alatt. Ezzel párhuzamosan a Mol 1,7 százalékkal 16 360, a Magyar Telekom 0,7 százalékkal 750, a Richter pedig 1,4 százalékkal 42 ezer forintra gyengült.

Egy 450 millió eurós hitelszerződést írt alá a Mol pénteken - írja a BÉT honlapján. Ez 2010. október 1-jétől lesz elérhető a cég számára, amikor egy korábbi, 2,1 milliárd eurós hitel lejár. A hitel 18 hónapos futamidejű, de 6 hónappal meghosszabbítható.