Simor: A lehető legkevesebb időt kell eltölteni az ERM-II-ben

Vágólapra másolva!
Minél rövidebb időt kell töltenie Magyarországnak az ERM II rendszerben az eurócsatlakozást megelőzően, hogy csökkenjen a forint támadásokkal szembeni sebezhetősége - mondta Simor András hétfőn egy bécsi konferencián.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a válság tanulságairól szólva többek között elmondta: a magyar gazdaság várható növekedése a korábbinál kisebb lesz. Az exportbevételek várhatóan nem nőnek olyan ütemben, mint az elmúlt öt évben, és magasabbak lesznek a finanszírozás költségei. Időre van szükség az ország középtávú növekedési lehetőségeinek és az államadósság fenntartható szintjének felméréséhez, és ahhoz, hogy az új helyzetben meg lehessen állapítani az egyensúlyi árfolyamot. Ezt megelőzően kockázatos volna rögzíteni a forint árfolyamát - mondta.

Ugyanakkor Magyarország számára hosszú távon továbbra is előnyös az Európai Monetáris Unióba való belépés - folytatta. Beszélt arról is, hogy a formális konvergencia-kritériumok teljesítése szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele az euróövezetben való sikeres gazdasági szereplésnek.

Az Európai Monetáris Unióhoz való mielőbbi csatlakozásra lenne szükség, "ha a konvergencia-kritériumok teljesítése már sínen lesz", mert azon kívül az ország "sérülékenyebb" - vélekedett.