Lemaradt Oszkó az FT pénzügyér-listáján

Vágólapra másolva!
A hitelességi szempont húzta le Oszkó Péter megítélését a Financial Times európai pénzügyminisztereket értékelő szakértő zsűrije előtt. Az élen a francia tárcavezető.
Vágólapra másolva!

A 17. helyre rangsorolta Oszkó Pétert a Financial Times Európa pénzügyminisztereinek 19 fős mezőnyében.

A londoni üzleti napilap szakértői véleményeket figyelembe véve értékeli évente 19 uniós tagállam pénzügyminisztereit (a kisebb országok tárcavezetői nem szerepelnek a listán).

Oszkó Péter egy helyet rontott Veres János tavalyi helyezéséhez képest. Görög és ír kollégáját tudta megelőzni, előtte végzett ugyanakkor az összes régióbeli ország minisztere: a szlovák a 14., a cseh a 13., a lengyel pedig a 7. pozíciót foglalja el. A legjobb a francia Christine Lagarde lett, a tavalyi első, a finn Jyrki Katainen csak a 12.

Az FT három szempont - politikai, gazdasági, hitelességi - alapján is részsorrendeket állított fel, ezekben Oszkó Péter rendre a 16., a 11. és a 19. (utolsó) helyet foglalja el.

A Financial Times a magyar szakminiszter értékelésében megjegyzi: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU támogatási programja korlátozza a mozgásteret, így Oszkó Péternek legtöbb uniós kollégájánál "nehezebb működési feltételek" közepette kell dolgoznia.

Marco Annunziata, az UniCredit főközgazdásza azt írta: az elmúlt év válsága közepette néhány közép-kelet-európai pénzügyminiszter "szép teljesítményt nyújtott meglehetősen kedvezőtlen körülmények közepette ... különösen Oszkó Péter az, aki nehéz, de döntő jelentőségű költségvetési konszolidációs programot irányít".

Az Oszkóról készített, a Bajnai-kabinetet "szakértői kormánynak" nevező miniportré kiemeli, hogy az IMF-fel kötött megállapodásban vállalt költségvetési hiánycél egyelőre tarthatónak tűnik, és bár a magyar gazdaság várhatóan 7 százaléknál nagyobb mértékben zsugorodik az idén, a piacok elismerni látszanak a megszorítások eredményeit.

A sorrendet kialakító zsűri nagy nemzetközi pénzintézetek (Allianz, Deutsche Bank, Goldman Sachs, ING, SEB, UniCredit) és a francia kormánynak tanácsokat adó független elemző testület (CAE) egy-egy neves szakértőjéből állt.