Két százalékkal kevesebbet ér a fizetésünk

Vágólapra másolva!
A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A foglalkoztatottak létszáma 4 százalékkal csökkent.
Vágólapra másolva!

A magyarországi reálkereset 2009 első kilenc hónapjában (3,9 százalékos infláció mellett) 2 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett, a költségvetési szférában (a 13. havi juttatások megnyirbálása miatt) 7,8 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva - áll a KSH legfrisebb tájékoztatójában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 196 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 300 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 199 500 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,2 százalékkal haladták meg az előző év január-szeptemberit.

Visszaesett a közszférában az átlagkereset

Ezen belül a versenyszférában 4,7 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén viszont a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,9 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,3 százalék), az építőipar (5,5 százalék), valamint a szállítás, raktározás (5,4 százalék) január-szeptemberi keresetei.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első kilenc hónapjában átlagosan 3,7 százalékkal haladta meg az előző év január-szeptemberit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,2 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Több leépítés a fizikai dolgozó körében

A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121 900 forintnak felelt meg, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 300, a szellemi foglalkozásúaké 154 600 forint). A nettó kereset így átlagosan 1,8 százalékkal volt magasabb az előző évinél - ezen belül a versenyszférában 4,3 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,2 százalékos csökkenés jelentkezett.

2009 júliusától a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését. A 209 000 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,8 százalékkal haladta meg az előző év január-szeptemberit.

Jelentős létszámcsökkenés

Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-szeptemberben átlagosan 2 millió 664 ezer volt. A költségvetési szférában 744 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 831 ezren dolgoztak. Ez a foglalkoztatottak létszámának 4 százalékos csökkenését jelentette.

A költségvetési szférában, döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt, 2,9 százalékkal nőtt a létszám - e nélkül számolva 0,6 százalékal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszámcsökkenés.