Hatalmas lesz a brit deficit

A hazai össztermék (GDP) 14 százalékát is megközelítheti a brit államháztartási hiány az idei pénzügyi évben - jósolták londoni elemzők a példátlan mértékű múlt havi deficitről szóló csütörtöki adatismertetés után.

A brit statisztikai hivatal bejelentése szerint októberben 11,42 milliárd font (3400 milliárd forint) nettó hitelfelvételre szorult a brit közfinanszírozás a költségvetési hiány miatt.

Októberben még soha nem mértek ilyen mértékű nettó finanszírozási igényt a brit költségvetésben azóta, hogy 1993-ban megkezdődött a rendszeres havi mérlegadatok közlése. Az előzetes elemzői várakozás 6 milliárd font körüli deficitet valószínűsített, tavaly októberben pedig 100 millió fontra rúgott a deficit.

Az óriási hiányt a mély recesszió okozta adóbevétel-kiesés, valamint a bankrendszer tőkepótlása és a gazdaságélénkítő programok duzzasztják. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő nemrégiben Londonban kiadott elemzésében azt jósolta, hogy csak a brit bankrendszer tőkepótlása a brit GDP 7-10 százalékába is belekerülhet. A 2009-2010-es pénzügyi évre szóló, áprilisban beterjesztett költségvetés 175 milliárd fontos (52 ezer milliárd forintos) hiánnyal számol. Ez azt jelenti, hogy a brit államháztartási deficit az idén eléri a becsült GDP-érték 12,4 százalékát, ami példátlan a modern brit gazdaságtörténetben.

Független londoni elemzők azonban a múlt havi deficitről szóló csütörtöki adatismertetés után kétségbe vonták még ennek a hiányprognózisnak a tarthatóságát is. Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) gyorselemzése szerint az új adatok arra vallanak, hogy a brit államháztartás hiánya a jelenlegi pénzügyi évben 20 milliárd fonttal is meghaladhatja a költségvetési előrejelzésben szereplő 175 milliárd fontot. Ez azt jelentené, hogy a GDP-arányos brit központi deficit elérné a 14 százalékot.

A CEBR kimutatta azt is, hogy az áprilisban indult pénzügyi év eddigi szakaszában összesen 86,9 milliárd font (26 ezer milliárd forint) volt a brit államháztartás nettó hitelfelvételi igénye, 53,1 milliárd fonttal több, mint a tavalyi pénzügyi év azonos időszakában. Ez a legnagyobb költségvetési finanszírozási igény erre az időtartamra azóta, hogy az összehasonlítható adatok közlése 1946-ban megkezdődött.

A Standard & Poor's néhány hete, hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó intézkedéssel stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a GDP 100 százalékát. A minap egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings egyik vezető elemzője is utalást tett arra, hogy veszélybe kerülhet a brit "AAA". A hagyományos királynői beszéddel éppen előző nap indult idei brit parlamenti évad vázlatosan ismertetett törvénytervezetei között az első helyen szerepelt az államháztartási deficit megfelezése négy éven belül. A CEBR londoni elemzőinek csütörtöki értékelése szerint azonban a tervezetből nem derül ki, hogy milyen törvényi mechanizmussal lehet majd "ezt a bizonytalan változót" ellenőrzés alá vonni.