Hatalmas kártérítés egy ex-dohányosnak

Vágólapra másolva!
Hatalmas kártérítési összeget ítélt meg egy egykori dohányosnak egy amerikai bíróság, a fizetésre kötelezett Philip Morris fellebbez.
Vágólapra másolva!

Egy floridai bíróság döntése értelmében az Altria Grouphoz tartozó Philip Morris USA dohánycégnek 300 millió dollárt kell fizetnie a 61 éves egykori dohányosnak, Cindy Naugle-nek, aki tüdőtágulat miatt kerekes székbe kényszerült - értesült a Reuters.

A döntés értelmében 56,6 millió dollár az eddigi és a jövőbeli kezelésekre jár, 244 milió dollár pedig a kártérítés. Ez az eddigi legnagyobb összeg, amit dohánycég ellen egyéni szinten megítélt a bíróság.

A Philip Morris nem fogadja el a döntést, és fellebbezést nyújt be, a vállalat szerint ugyanis az ítélet tévedéseken alapul. A cég szóvivője szerint a kártérítási összeg túl magas, és ezáltal megsérti az állami törvényeket és az alkotmányt is.

Naugle esete egyike annak a nyolc ezernek, amelyet a floridai legfelsőbb bíróság dohánygyártóket elmarasztaló 2006-os döntése után adtak be az Egyesült Államokban. Az eddigi döntések jellemzően a Philip Morris mellettiek voltak.

A 2006-os ügyet Howard Aaron Engle robbantotta ki, aki szintén tűdőtágulatot kapott, és beperelte a dohányipart. A 2009 júliusban elhunyt Engle gimnazista korától kezdve dohányzott, akkor sem tudta letenni a cigarettát, amikor kiderült, hogy súlyos tüdőbetegsége van.

Az Engle-per 1994-ben kezdődött, a mintegy 100 ezer dohányost tömörítő csoport azért fordult a bíróságohoz, mert szerintük a dohányipar nem tájékoztatta őket megfelelően a dohányzás veszélyeiről. A hosszas per alatt több döntés is született a dohánygyártók ellen (az egyik összesen 145 milliárd dollárra büntette a szektort), de a floridai legfelsőbb bíróság végül úgy döntött, hogy egyenként kell az ügyekben eljárni.