Menesztették az MNV egyik vezérét

Vágólapra másolva!
Rendkívüli felmondással elbocsátották hétfőn a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Nemzeti Földalapért (NFA) felelős igazgatóját a korábban nyilvánosságra került Pest megyei föld-haszonbérletbotrány miatt - tájékoztatott közleményében az MNV. Rajta kívül még két érintett volt az ügyben. A már felmentett Pest megyei megbízott irodavezetőt és a neki segítő munkatársát áthelyezték és prémiumot sem kaphatnak.
Vágólapra másolva!

Három ember felelősségét állapította meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél az a november 16-án indult belső vizsgálat, amelyet a Pest megyei területek haszonbérleti pályázatának felbontása ügyében indítottak. A döntés szerint a Nemzeti Földalapért (NFA) felelős igazgató munkaviszonyát hétfőn, rendkívüli felmondással szüntették meg. Ő egyébként elismerte felelősségét - írja a Független Hírügynökség.

A vizsgálat szerint érintett az ügyben a Pest Megyei Területi Iroda megbízott vezetője is. Őt már korábban felmentették, viszont nem küldték el, hanem áthelyezték, írásbeli figyelmeztetést kapott és nem kaphat prémiumot. Hasonlóan járt az ügyben érintett harmadik ember - egy nyilvántartási menedzser is. Őt sem küldték el, viszont szintén figyelmeztették, és megvonták a jutalmát.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) a korábban gyanússá vált, 2500 hektáros, Pest megyei terület haszonbérleti pályázatát már érvénytelenítették, sorozatos szabálytalanságok miatt. A múlt héten hétfőn indított belső vizsgálat eredményeiből kiderült, hogy feltörték az MNV belső iktatási rendszerét, pályázatokat bontottak fel, iratokat dátumoztak vissza. A vagyonkezelő más dolgozói pedig, hogy mindezt hivatalosnak látszóvá tegyék, a felbontásban résztvevőket utólag bevették a bírálóbizottságba. Kiderült, hogy a szabálytalan dokumentumokat Benedek Fülöp, az MNV agrárportfólióért felelős vezérigazgató helyettes távollétében az egyik helyettese írta alá.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a vagyonkezelő 35 ezer hektárnyi állami tulajdonú föld haszonbérletét hirdette meg, de Budai Gyula Magosz szövetségi igazgatója szerint trükköztek bizonyos pályázatok elbírálásánál. Szerinte a Pest megyében lévő 2500 hektárnyi terület haszonbérletére kiírt pályázati anyagot idő előtt felbontották, és így küldték elbírálásra az MNV Zrt. központjába. Az ez után indult vizsgálat be is bizonyította, hogy a 2500 hektáros Pest megyei terület haszonbérletére érkezett pályázatokat arra illetéktelenek idő előtt felbontották.