Sokkal lejjebb vitték az amerikai GDP-adatot

2009.11.24. 15:21

Lefelé korrigálták az első hivatalos becsléshez képest a harmadik negyedéves amerikai GDP-növekedési adatot. A módosított, de továbbra sem végleges szám 2,8 százalék lett az első becslésben szerepelt 3,5 százalékkal szemben.

A második olvasatban, ma közzétett adat egyébként a várakozásoknak nagyjából megfelelt. A Bloomberg elemzői konszenzusa ugyanis előzetesen 2,8 százalékos, míg a Reuters prognózis 2,9 százalékos GDP bővüléssel kalkulált.

Az Equilor elemzői szerint a mai adat, bár némileg alacsonyabb, mint az előzetesen közölt, alátámasztja a már korábban többször hangoztatott elméletet. E szerint az Egyesült Államok gazdasága a 2009-es első negyedévben (6,4 százalékos GDP csökkenés) érte el a recesszió mélypontját, majd a második negyedév (-0,7 százalék) már a kilábalás kezdetéről szólt, míg a harmadik negyedév a recessziót lezáró időszakként vonul be a statisztikai évkönyvekbe. Ráadásul az elmúlt hetekben sorra jelentek meg az amerikai gazdaság jövő évi teljesítményére adott korábbi prognózisok korrekciói. Egyes közgazdászok a GDP 2,9 százalékos növekedésével számolnak jövőre, míg a konzervatívabb becslések is 2,6 százalékos expanzióra számítanak.

Továbbra is hangoztatják ugyanakkor, hogy véleményük szerint valódi kilábalásról kizárólag akkor beszélhetünk, ha a munkaerőpiaci helyzet is konszolidálódik, hiszen minden modern gazdaságnak az alapját képezik a fogyasztói kiadások. Az idő közben 10 százalék fölé növekvő amerikai munkanélküliség kapcsán az előrejelzések további elbocsátásokat vizionálnak még az lekövetkező negyedévekre. Emiatt az amerikai gazdaság szerves részét (körülbelül 70 százalékát) adó lakossági fogyasztások még hosszú ideig "nyomottak" maradhatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK