Vágólapra másolva!
Néhány nap van hátra a kgfb-újrakötési szezonból. Átlagosan 15 ezer forintot spórolhat az az egymillió autós, aki a várakozások szerint biztosítót vált. Érdemes időt szánni az ajánlatokra, könnyen lehet ugyanis, hogy utoljára fordul elő a díjszint ilyen jelentős csökkenése.
Vágólapra másolva!

Tízperces ráfordítással éves szinten 15 ezer forintos megtakarítás - az eddigi adatok szerint magyar autósok tömegeinek ezt jelenti az utolsó kgfb-kampány, amelyből mindössze pár nap maradt hátra. Az utóbbi évek tapasztalata alapján az utolsó hét nagy hajrával kecsegtet, az új szerződést kötők harmada ugyanis az utolsó napokban vált, ez akár több százezer autóst is jelenthet.

"A korábbi kötelező biztosítási kampányok is komoly versenyt hoztak, az idei szezon azonban kiemelkedik az eddigiek közül, mivel minden rekord megdől" - összegezte a kampány eddigi tapasztalatait Rácz István, a biztosítási bróker Biztositas.hu Kft.* ügyvezetője és hozzátette: a kampány indulásakor azzal számoltak, hogy a biztosítót váltó, illetve szerződésüket újrakötő autósok átlagos éves díja 25-27 ezer forintra csökkenhet, de a tényadatok azt mutatják, hogy az éves átlagdíj 25 ezer forint alá mérséklődött. (Akik az idén váltottak, azoknál az éves díj csökkent átlagosan 40 ezer forintról 25 ezer forintra, miközben a tavalyi kampány során 42 ezer forintról 30 ezer forintra mérséklődött a váltók átlagdíja. A különbség abból adódik, hogy az idén többen váltottak és rájuk érvényes magas díj miatt jött ki a 40 ezer forintos átlagos érték.)

Ráadásul a jelek szerint beigazolódnak a kampány során tett becslések, miszerint több mint 1 millióan váltanak biztosítót, szemben a korábbi években tapasztalt 6-800 ezer váltással, illetve a PSZÁF 800 ezer körüli becslésével. Az új szerződést kötők átlagosan 15 ezer forintot spórolhattak, így a mostani kampány 15 milliárd forintot hagyhat a várhatóan 1 millió biztosítót váltó autós zsebében.

Pár év alatt több tízezer forint

Az elmúlt néhány évben a váltással ugyanis jelentős megtakarításokat érhettek el az autósok. Pár év alatt a korábbi töredékére csökkent a kgfb-díj például egy 1993-as Opel Corsa esetében: 2003-ban még több mint 17 ezer forintot fizetett negyedévente az az [origo]-nak nyilatkozó autótulajdonos, aki 1999-ben szerezte meg a jogosítványát, jövőre pedig alig több mint 6000 forint lesz a háromhavi díj. A most 33 éves budapesti autósnak nem volt balesete, így minden évben profitálni tudott a bónuszugrásból is.

Majdnem 50 ezer forintot faragott le az éves díjból az évenkénti váltásokkal 2006 óta az a 31 éves, budapesti férfi is, akinek tavaly még vissza is ugrott a besorolása. Három éve egy Fiat Puntóval kezdte, amelynek a díja akkor 82 764 forint volt. Egy év múlva 78 336-ra csökkent, majd 2008-ban már csak 47 592 volt a tarifa. Az abban az évben vásárolt új Ford Focust 46 044 forintért biztosították, idén pedig 45 840-ért. Jövőre viszont már csak 33 252 forintot fog fizetni.

Fotó: Pályi Zsófia

Tízezreket lehetett spórolni a kampányokkal

A díjak fontosságát jelzi az [origo] által kiírt szavazás eredménye is: közel ötezren voksoltak, 47 százalékuk kizárólag az árat vette figyelembe a biztosítók versenyeztetésekor. A szavazók kevesebb mint egyharmada a "Meg voltam elégedve a biztosítómmal, nem váltok" választ jelölte meg, 15 százalékuk pedig azt mondta, csak a nagy biztosítókban bízik, a kicsikkel nem áll szóba. Közel 9 százalék a biztosító által kínált teljes csomag alapján választ biztosítót, és minimális - 1 százalék alatti - volt azok aránya, akiknél az ismerősök ajánlata vagy a kiegészítő szolgáltatás volt a döntő.

Egy korszak vége, nem minden biztosító siet

A mostani rekordkampánnyal lezárul egy időszak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. Várhatóan utoljára szül ugyanis a mostanihoz hasonlóan magas számokat és jelentős árcsökkenést a kgfb-szezon, mert januártól életbe lép az új biztosítási törvény, ami már középtávon a kampány jelentőségének csökkenéséhez vezethet. A Biztosítas.hu prognózisa szerint az idén mélybe kerülő kgfb-díjak miatt a biztosítók jövőre jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni, így 2010-ben már magasabb díjak várhatóak.

Drágulást jelzett előre az Allianz biztosító a kampány elején publikált elemzése is, amely szerint a jövőben már nem tartható a díjcsökkenési tendencia, lévén a biztosítókra újabb terhek hárulnak. A társaság véleménye, hogy az ügyfelek egyre jobban átgondolják döntéseiket, és nem a díjak nagysága a legfontosabb számukra.

Elvileg az utolsó az idei

Elvileg a 2009-es az utolsó kgfb-kampány, de a piac sajátosságaiból adódóan ez nem teljesen igaz. A következő évben valóban megváltozik a mostani rendszer, a januártól érvénybe lépő új kgfb-törvény miatt: e jogszabály alapján az eddigi automatikus naptári - december 31-i - évfordulót a szerződéskötés időpontjáról számított egyéves évforduló váltja föl: aki például 2010. május 5-én köt új kgfb-szerződést, az legközelebb nem 2011. január 1-jétől, hanem 2011. május 5-étől szerződhet át új biztosítóhoz. A változást tehát csak az év közben kgfb-szerződést kötő új üzembentartók tapasztalják majd.

A jelenlegi ügyfeleknek a megszokott naptári évfordulót csak akkor váltja föl a szerződéses évforduló, ha például év közben értékesítik járművüket, és újat vesznek, amihez új kgfb-szerződést kell kötniük. Továbbra is megmarad azonban az a szabály, hogy a biztosítók előző év október 30-ig hirdetik meg a következő évre vonatkozó tarifákat. Az ügyfél kgfb-szerződésére mindig az a díjtarifa lesz érvényes, amely az adott intervallum kezdőnapján érvényben lesz.

A díjcsökkenés természetesen csak akkor öröm a biztosítónak, ha ezzel ő marad a kiválasztott szolgáltató - mivel több biztosító esetén nem ez a helyzet, így nem is meglepő, hogy nem mindig sietnek informálni az ügyfeleket a kedvezőbb lehetőségekről. "Hiába várja jövő évi hivatalos kötelező biztosítási díjértesítőjét az autósok nagy része, mert az már valószínűleg meg sem érkezik novemberben" - derül ki a Biztosítás.hu Kft. autósok körében végzett piackutatásából. A korábbi években az autósok már megszokhatták, hogy november második felében kapják kézhez biztosítójuktól díjértesítőjüket. Az értesítésben az éppen aktuális biztosító arról tájékoztatta az autósokat, hogy ha nála maradnak, mennyit kell majd fizetniük következő évi kötelező biztosításukért.

Jövőre mindenképpen jön értesítés

Az autósok válaszából kiderült, hogy az autósok fele még egyáltalán nem kapott idén értesítést, mennyi lenne a díj, ha az érintett a biztosítónál maradna. A most csak szokásjogon alapuló hivatalos díjértesítő intézményét január 1-től törvény írja elő, az aktuális biztosító 50 nappal a kötelező biztosítás évfordulója előtt postai levélben köteles értesíteni a biztosítottat. Az értesítésnek a kötelező biztosítás közelgő évfordulójáról és a biztosítási szerződés következő évi díjáról kell majd szólnia. Az Országgyűlés által az idén június 8-án elfogadott kgfb-törvénybe bekerült passzus főként azoknak az autósoknak fog segíteni, akik jövőre eladják járművüket, ezzel elkerülnek a december 31-ei közös évfordulóról és az értesítés nélkül könnyen megfeledkezhetnének váltási lehetőségükről.

* A Biztosítás.hu az [origo] biztosítás oldalainak szolgáltató partnere.