Vágólapra másolva!
Nagyjából ugyanazokat a számokat látja az MNB is, mint a Pénzügyminisztérium, és a jegybank friss infláció jelentésében megjelent jövő évi államháztartási deficit megegyezik a költségvetési törvényjavaslatban előirányzott összeggel - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

A szerdán kiadott új inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 4,3 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt prognosztizál a költségvetési javaslatban szereplő és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyeztetett 3,9 százalékos deficittel szemben.

Oszkó Péter megerősítette, hogy a költségvetésben jövőre szereplő 100 milliárd forintos stabilitási és 50 milliárdos kamatkockázati tartalékot a kormány nem tervezi elkölteni, és jelenleg nem lát semmilyen okot arra, hogy felhasználása szükségessé válna. Az inflációs jelentés szerint is akkor tartható a tervezett, GDP arányosan 3,8 százalékos eredményszemléletű deficit, ha a tartalék előirányzat nagyobb részét, a GDP 0,6 százalékát megközelítő összeget nem költi el a költségvetés. A miniszter szerint tulajdonképpen ugyanarról van szó más oldalakról nézve.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a költségvetés kamatkiadásait - amelyet vészhelyzetben a kamatkockázati tartalékkal kellene kiegészíteni - az ország kockázati megítélése alakítja, és annak megfelelően tervezték. Magyarország kockázati megítélése folyamatosan javul, jelenleg is jobb, mint amilyenre korábban számítani lehetett, és ameddig ez a kormány hivatalban van, bizonyosan nem romlik.