Válsághíradó: Jókorát esett a BUX, a forint viszont erősödni tudott

Vágólapra másolva!
Izmosat esett a pesti tőzsde, a forint ezzel szemben erősödéssel fejezte be a napot. A jelek szerint az idei kgfb-kampány során minden rekord megdől. A Fidesz tervei szerint 2010 végére közli az euróbevezetés általa elképzelt céldátumát, s ezügyben az EBRD is optimista. A német és a kínai jegybank után az amerikai Fed is újabb világméretű spekulációs hullámtól tart. Válsághíradó csütörtök hajnalban.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban csütörtökön hálaadás-napi szünnap, míg pénteken rövidített kereskedés lesz. A hét utolsó napja hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének számít, így a vásárlók aktivitásáról szóló hírek piacbefolyásoló hatásúak lehetnek.

Közzéteszik a novemberi német fogyasztói árindexet, a várakozások szerint egy évre visszatekintően emelkedik a mutató, egy hónap alatt viszont még csökken.

Napvilágot lát az eurozóna M3 pénzkínálat adata, valamint az olasz üzleti bizalmi index és a kereskedelmi mérleg. Ugyancsak kijönnek az októberi és egyes novemberi japán inflációs adatok - a várakozások még deflációt mutatnak -, valamint az októberi kiskereskedelmi adatok.

Magyarországon megjelennek az augusztus-októberi foglalkoztatottsági adatok, emellett a KSH tesz közzé összefoglalót a magyar gazdaság szeptemberi folyamatairól.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt a közműdíjakról, a beterjesztett javaslatok szerint jobb esetben is 17 százalékkal drágulna jövőre a csatornadíj Budapesten.

Ez történt szerdán

A nemzetközi piacoknál nagyobb mínusszal zárt a pesti tőzsde szerdán. A vezető részvények mind gyengültek az előző napi záráshoz képest, az A kategóriás papírok közül a legnagyobbat a Mol bukta. A forint az euró/dollár árfolyam mozgását követte a nap folyamán, a keddi szinthez képest enyhén erősödött. A kereskedők erre az évre már nem várnak nagy mozgásokat.

Néhány nap van hátra a kgfb-újrakötési szezonból. Átlagosan 15 ezer forintot spórolhat az az egymillió autós, aki a várakozások szerint biztosítót vált. A korábbi kötelező biztosítási kampányok is komoly versenyt hoztak, az idei szezon azonban kiemelkedik az eddigiek közül, mivel minden rekord megdől.

Nagyjából ugyanazokat a számokat látja az MNB is, mint a Pénzügyminisztérium, és a jegybank friss infláció jelentésében megjelent jövő évi államháztartási deficit megegyezik a költségvetési törvényjavaslatban előirányzott összeggel. A gazdaság gyenge teljesítménye miatt tartósan alacsony inflációs pálya alakulhat ki Magyarországon.

Mikor jön az euró?

A 2010-es parlamenti választások nem fogják érinteni azt a pártok közötti konszenzust, miszerint dolgozni kell az euró átvételén - fejtette ki Jeromin Zettelmeyer, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elemzési központjának igazgatója. A Fidesz célja 2010 végére meghatározni az euróbevezetés céldátumát, mivel a piacoknak támpontra van szükségük. A párt vezető gazdaságpolitikusa szerint jövőre 7-7,5 százalék körüli államháztartási hiány várható.

Új "földért életjáradék" program indul, amelynek keretében legfeljebb 20 hektár termőföld, legfeljebb 3 millió forintért történő megvétele után fizet az állam életjáradékot a tulajdonosoknak.

A német és a kínai jegybank után az egyesült államokbeli Federal Reserve (Fed) is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a túl alacsony kamatok miatt újabb spekulációs hullám söpörhet végig a világ értékpapírpiacain.

Szorulnak a taxisok is

A Globus csoporthoz tartozó Békéscsabai Hűtőipari Zrt. leépíti tevékenységének egy részét a kedvezőtlen piaci körülmények miatt, aminek következtében 125 dolgozójából várhatóan mintegy 100-at elküld.

A válság a taxipiaccal is elbánt: éves összevetésben 10-20 százalékkal csökkent a fuvarok száma, sok sofőr pedig abbahagyta a fuvarozást.

Az MVM részesedést szerezhet az magyar gázpiac egyik meghatározó szereplőjének számító EMFESZ-ben.