Hirtelen zuhanás után javított a forint

Vágólapra másolva!
Izgalmasan indult a nap a bankközi devizapiacon: az euró jegyzése 275 forint fölé került rövid időre, aztán korrekció következett, ennek eredményeként az árfolyam 274 forint alá került.
Vágólapra másolva!

Nagyon rossz hangulatban indult a kereskedés a bankközi devizapiacon: péntek hirtelen 275 forint fölé ugrott az euró árfolyama, amely a csütörtöki kereskedésben 267 forintról 272 forintra változott. A nyitás utáni eladási nyomás később enyhült, az euró jegyzése 274 forint alá süllyedt.

A másfél nap alatt bekövetkezett jelentős forintgyengülés külföldi okokkal magyarázható. A nemzetközi piacokon ugyanis erőteljes eladási hullám söpört végig, miután Dubajban bejelentették, hogy az emirátus vezető cége halasztást kért hiteleinek visszafizetésére. Ennek nyomán már csütörtökön és a pénteki nyitás után jelentős mínuszba kerültek a világ tőzsdeindexei, köztül a BUX, és a devizapiacok is felélénkültek.

A hírekre a kockázatosabb eszközök eladásával válaszoltak a befektetők és a biztonságos célpontok - japán jen és dollár - felé fordultak. (A dollár euróhoz mért jegyzése az 1,50 feletti tartományból 1,48-as szintre csökkent.) Így a feltörekvő piaci devizák, a forint is veszített értékéből - mondta az [origo]-nak Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője, aki jelezte, hogy a forintgyengülést felnagyítja, hogy a hét elején még pozitív hangulat jellemezte a feltörekvő piacokat, ezért akkor még erősödött a magyar fizetőeszköz.

A Commerzbank piaci komentárjából az derül ki, hogy bár dubaji hírek ugyan jelentős árfolyamesést generáltak a piacokon, egyelőre nem kell pánikba esni. Arról van szó, hogy a korábbi jó hangulat eltűnt és megijedtek a befektetők, de könnyen lehet, hogy túlzott volt a reakció. Fontos tényező, hogy az Egyesült Államokban csütörtökön a hálaadás napja miatt szünet volt, és pénteken is csak a szokottnál rövidebb ideig lesznek nyitva a tengerentúli piacok, vagyis a legfontosabb piacok nem mutatnak irányt a befektetőknek. "Várjuk ki a hétfőt, és meglátjuk, újabb téves riasztás volt vagy tényleg a válság második hullámával állunk szemben, Inkább az előbbi forgatókönyv az esélyesebb" - vélik a Commerzbank szakértői, akik úgy látják, hogy az euró 277 forintnál magasabbra nem fog emelkedni.

Kolba Miklós sem számít arra, hogy a forint árfolyama sokkal gyengébb szintekre kerülne a pénteki nap során. A jelenlegi piaci helyzet alapján 275,50 forintnál drágább euróra nincs kilátás - tette hozzá az ING szakembere