Rosszat tettek a forintnak a dubaji hírek

Vágólapra másolva!
Az euró 272 forint alatt kezdte a hétfői kereskedést, délelőtt erősödött a forint, de innen érezhető gyengülésbe kezdett a magyar pénz. A háttérben a rossz dubaji hírek lehetnek.
Vágólapra másolva!

Hétfőn korán reggel - magyar idő szerint fél 8 előtt pár perccel - 271,90 forintnál járt az euró árfolyama, ami alig jelentett változást a péntek esti 272,30 forintos jegyzéshez képest. A dollárért 180,70 forintot kértek a piacon hétfőn, a svájci frank jegyzése pedig 180,30 forintnál járt.

Délelőtt kisebb erősödött is mutatott a magyar pénz, de kora délután komoly gyengülés indult a piacon. Kevéssel 16 óra után egy euróért csaknem 274 forintot kellett adni, a dollár árfolyama 182,50 forintig kúszott fel, a svájci franké pedig 181,60 forintra emelkedett.

Több devizakereskedő pénteken még arra figyelemeztett, hogy a dubaji problémák túlzott reakciót váltottak ki a piacokon, ráadásul a bejelentés napján az amerikai tőzsdék zárva voltak, pénteken pedig rövidített kereskedés folyt a tengerentúlon. Többen úgy vélték, elképzelhető, hogy a kedvezőtlen dubaji hatásnak ma már nyoma sem lesz, és akkor az euró elindulhat a 270 forint szint felé, de a hétfői piaci folyamatok alapján nem volt igazuk. A szakártők szerint a nap során 265 és 280 forint között mozoghat az euró, ha nem lesz nagy felfordulás a piacon, akkor 270 és 275 forint lehet a legvalószínűbb intervallum a hétfői nap folyamán.

A hétfői eseményeket az magyarázhatja, hogy tovább mélyül a dubaji válság, a Reuters ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi pénzügyminiszter többször is hangsúlyozta: nincs állami garancia a bajba jutott Dubai World állami holding hitelei mögött.

A hétfői gyengülés a feltörekvő devizák közül a forinton kívül igazán csak a török lírát érintette, a cseh korona és a lengyel zloty gyakorlatilag nem érezte meg a rossz hírek hatásait.