Válsághíradó: átment a 2010-es költségvetés, száguldott a BUX

Vágólapra másolva!
Hétfőn kora este elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést. Felfelé lógott ki a pesti tőzsde a régióból, társainál jobb eredménnyel zárta az utolsó novemberi kereskedési napot. A forint gyengén kezdte a napot és még gyengébben fejezte be. Folytatódik a ScienNet vesszőfutása, ezúttal a társaság magyarországi számláit zárolták, a vámhatóság piramisjátékot gyanít. Gyenge számokat közöltek a kelet-európai gazdaságok, kivétel ez alól Lengyelország, amely a vártnál jobb növekedési adatokkal szolgált. A magyarországi nyugdíjpénztárak visszahozták tavalyi veszteségeiket. Nincs állami garancia a Dubi World adósságaira - válsághíradó kedd hajnalban.
Vágólapra másolva!

December első napján a külföldi hírekre kell figyelni elsősorban. Közzéteszik a svájci GDP harmadik negyedéves alakulását, negyedéves szinten 0,3, éves szinten 2 százalékos visszaesés a várakozás.

Kijön a novemberi német munkanélküliségi adat, emellett közzéteszik az októberi kiskereskedelmi számokat, a várakozás havi szinten 0,2 százalékos, éves szinten pedig 3,9 százalékos visszaesés. Ugyancsak kijön a novemberi feldolgozóipari beszerzési menedzser index - párhuzamosan a francia, az olasz és a svájci adattal.

Napvilágot lát az eurozóna novemberi feldolgozóipari menedzser indexe, valamint az októberi munkanélküliségi rátája.

Publikálják a brit lakásárak novemberi indexét.

Az olasz költségvetés novemberi állapotáról és az újautó regisztrációról tesznek közzé adatokat, az utóbbira vonatkozó várakozás 15,7 százalékos növekedés.

Kínai beszerzési indexeket publikálnak, és az ausztrál jegybank kamatdöntést jelent be és közleményt tesz közzé.

Az USA-ban kijönnek a novemberi feldolgozóipari beszerezési menedzser index, a fogyasztói bizalmi index mellett a folyamatban lévő lakáseladások számai. Ugyancsak nyilvánosságra kerülnek az amerikai és a japán novemberi járműeladások.

Magyarországon csak a jegybank tesz közzé adatot, az értékpapírok októberi kibocsátási statisztikáját.

Mi történt hétfőn?

Elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést. Hétfő este 201 képviselő szavazott igennel, 179 nemmel - közöttük egy szocialista és négy szabaddemokrata képviselő. Bajnai Gordon miniszterelnök sikernek nevezte a költségvetés elfogadását.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 539,98 pontos, 2,66 százalékos emelkedéssel, 20 806,90 ponton zárt hétfőn. A magyar piac erőteljesebben emelkedett, régiós társainál, az indexet a Richter és a Mol erősödése húzta felfelé.

Az euró 272 forint alatt kezdte a hétfői kereskedést, délelőtt erősödött a forint, de innen érezhető gyengülésbe kezdett a magyar pénz, kevéssel 16 óra után egy euróért csaknem 274 forintot kellett adni, később efölé kúszott az árfolyam - a háttérben a rossz dubaji hírek lehetnek.

Csúszik a banki Magatartási Kódex hatályba lépése, a bankok azonban vállalják, hogy addig is önkéntesen betartják a dokumentumban foglaltakat, és a módosított Hpt. hatályba lépéséig a vállalt moratóriumot is fenntartják.

Nyereség Amerikában, vegyes adatok Kelet-Európából,

Nyereséggel zártak az amerikai piacok az utolsó novemberi kereskedési napon, s a hónap egészét is erősödés jellemezte az október végi értékekhez képest.

Mintegy 1,6 milliárd forintot zároltak a Scien International LLC számláin, miután kiderült, hogy a Washingtonban bejegyzett, de kizárólag Magyarországon működő vállalkozás tavaly körülbelül 960 millió forint adót nem fizetett meg az államnak. A VPOP piramisjáték gyanújával is vizsgálódik.

Megremegett a közel-keleti pénzpiac az állami kezelésű Dubai World adósság-átütemezési tervének hírére, ami egy államcsőd jelentősségével ér fel, így alaposan ráijesztettek a nemzetközi bankvilágra. Az utólagos értékelés azonban egyedi esetről szól, azaz nem tükrözi a nemzetközi pénzügyi helyzet állapotát. A dubaji kormány annyit közölt, hogy nincs állami garancia a Dubai World adósságára.

Mind a magán-, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak kapcsán rendkívül kedvező adatokról számol be a Stabilitás Pénztárszövetség negyedéves nyugdíjpénztári elemzése: a hazai pénztárak ledolgozták az elmúlt időszak kedvezőtlen hatását, sőt az önkéntes nyugdíjpénztárak a válságot megelőző időszakhoz képest is rendkívüli eredményt könyvelhettek el.

Vegyes adatok Kelet-Európából: Meglepetést okozott a lengyel gazdaság, amely a várt 1,3 százalékkal szemben 1,7 százalékkal gyarapodott. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hiteles költségvetést vár Romániától. A horvát és a szlovén gazdaság is a mélyben van.

Még egy nap a kgfb felmondására

Az idén 6,5 százalékkal esik vissza a magyar gazdaság teljesítménye, de jövőre már stagnálás várható - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzéséből. A kutatók teljesíthetőnek tartják az államháztartás hiányának kormány által megcélzott mértékét.

Az eurozónában a fogyasztói árak az előzetes adatok szerint novemberben a várt 0,4 százaléknál is nagyobb mértékben, 0,6 százalékkal emelkedtek, miután az infláció öt hónapig csökkenést mutatott.

December 1-én éjfélig még lecserélhetik drágának talált kötelező biztosításukat. A biztosítókhoz kedd éjfélig megérkező faxos felmondások ugyanis még jogszerűen szüntetik meg a jelenlegi kötelező szerződéseket.