Kiváló adatokat publikáltak Amerikában - Ünnepelnek a piacok

Vágólapra másolva!
Mindössze 11 ezer munkahely szűnt meg novemberben az Egyesült Államokban, ami sokkal kedvezőbb a 100 ezres csökkenést valószínűsítő elemzői adatokkal. A vártnál sokkal jobb adatnak köszönhetően az októberben még 10,2 százalékos munkanélküliségi ráta 10 százalékra csökkent. A remek adatok nyomán a tőzsdeindexek szerte a világon meredek emelkedőre kerültek.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknál sokkal jobb adatok láttak napvilágot az Egyesült Államokban: novemberben 11 ezer állás szűnt meg, és 10 százalékos volt a munkanélküléiségi ráta. A Dow Jones gazdasági hírügynökség szerint által megkérdezett elemzők várakozása szerint 10,2 százalékos volt a novemberi munkanélküliség, hasonlóan októberhez, és az októberi 190 ezer után 100 ezer munkahely megszűnését jósolták.

Novemberben 52 ezerrel nőtt az ideiglenesen munkát vállalók száma novemberben, amire 2004 óta nem volt példa. Az átlagos munkahét 33,2 órára nőtt, február óta a legmagasabbra, az átlagkereset pedig 622,17 dollárra emelkedett. Piaci kommentárok szerint a vártnál sokkal jobb helyzetet tükröző adatok arra utalnak, hogy a cégek az indokoltnál több embert bocsátottak el a válság elmélyülése óta. "Egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, ahol a vállalatoknak ismét el kell kezdeniük munkavállalókat alkalmazni" - mondta a Marketwatch-nak Joseph LaVorgna, a Deutsche Bank Securities közgazdásza.

A 2007 decemberétől 2009 szeptemberéig tartó időszakban összesen 7,3 millió állás szűnt meg az amerikai gazdaságban. A szakértők szerint ahhoz, hogy csökkenjen a munkanélküliség, a gazdaságnak három százalékot meghaladó növekedést kell elérnie. Ezt a szintet még nem érte el az amerikai gazdaság, amely 2,8 százalékkal bővült a harmadik negyedévben nem végleges adat szerint.

A kiváló adatok megjelentése után a délelőtt még kiváró, óvatosan ténykedő befektetők elkezdtek bevásárolni. A londoni tőzsde mutatója a korábbi 0,5 százalékos mínuszból 0,5 százalékos pluszba lendült, az adat megjelenése előtt 0,4 százalékos veszteséget mutató párizsi CAC 1 százalékos emelkedésbe váltott, és a határidős amerikai indexek is nagyot ugrottak.

Budapesten is hasonló volt a helyzet, az adatközlést követően 150 ponttal emelkedett a tőzsdeindex, nem sokkal fél három után 21 061 pontnál járt a BUX, ami 0,4 százalékos többletet jelent. A forint a számok közzétetéele után nem erősödött látványosan, ám az euró árfolyama a délelőtt folyamán fokozatosan a 270 forint közeli szintről 269 forintra csökkent.