MN: Az IMF nyomására kaptak jutalmat az APEH dolgozói

2009.12.30. 8:15

Bár a Pénzügyminisztérium nem akart jutalmat adni az vám- és az adóhatóság dolgozóinak, ám a Magyar Nemzet információi a Nemzetközi Valutaalap kérésére mégis kaptak prémiumot az érintettek.

Karácsony előtt az APEH 15 ezer dolgozója 3,6, a vámahtóság 7 ezer alkalmazottja pedig összesen 1,5 milliárd forint jutalmat kapott, a jutalmazottak számára ez durván egyhavi keresetet jelent. Ez azért meglepő, mert korábban a tárcavezető a büdzsé helyzetétől tette függővé a jutalomosztást, és ez nem feltétlenül indokolná a prémiumok kifizetését.

A Magyar Nemzet szerint Oszkó nem is maga döntött a jutalmakról, hanem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomására kaptak többletet a két hatóság dolgozói.

A lap úgy tudja, hogy az IMF jelezte, nem tetszik neki, ahogy a kormány a két pénzbeszedő hatóság tagjaival bánik. A nemzetközi pénzügyi szervezet azt is nehezményezete, hogy a költsgévetési befizetésekért felelős hatóságok dologózi állomány a közigazgatási létszátmstop, a nyugdíjazások és az elvándolrás miatt fokozatosan csökken.