Jól indított a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,76 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 21 561,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma  csupán 12,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Kovács Attila, az OTP Bank Nyrt. üzletkötője elmondta: úgy tűnik, a részvénypiacok ott folytatják az új évet, ahol az előzőt abbahagyták. Továbbra is a vevők vannak többségben a piacokon, azonban ezen optimizmus mögött szinte semmilyen alap sincs. A szakértő rámutatott: az alacsony forgalmú hétfői emelkedésben a Mol árfolyama kiugróan erősödött. Az olajipari vállalat részvényeinek árfolyama vélhetően a tartósan 80 dollár feletti olajárfolyam miatt emelkedik már napok óta. A hétfőn publikált, vártnál kedvezőbb amerikai beszerzői menedzserindex szintén a befektetői optimizmust erősítette.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a jelenlegi árfolyamok ideálisak lehetnek az eladók számára, mert már teljesen irreális a további emelkedés a börzéken. A régiós piacokkal kapcsolatban hozzátette: hétfőn az optimizmus jellemezte a szomszédos országok börzéit is, amelyek közül emelkedésben a lengyel tőzsde emelkedett ki.

A Mol árfolyama 935 forinttal, 5,50 százalékkal 17 935 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 36 forinttal, 0,66 százalékkal 5492 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,96 százalékkal 725 forintra csökkent, forgalma 573,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 130 forinttal, 0,30 százalékkal 42 770 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 258,5 millió forintos forgalom mellett 440 forinttal, 2,34 százalékkal 19 250 forintra emelkedett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2018,86 ponton zárt hétfőn, ez 27,80 pontos, 1,40 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.