Tartja magát a forint, 270 alatt az euró

Vágólapra másolva!
Minimálisan gyengült a forint, de 270 forint alatt maradt az euró, kedden öt körül 268,91 forinton jegyezték a hétfő délután negyed ötkor jegyzett 268,88 forint után.
Vágólapra másolva!

A dollár jegyzése 186,86 forint 1,4422 dolláros euró árfolyam mellett a hétfő délutáni 186,67 forint és 1,4406 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 181,32 forint 180,97 forint után, 100 japán jen jegyzése 204,59 forint 201,58 forint után.

A dollár és az euró 1 százalékot meghaladó veszteséget szenvedett el a jennel szemben a korábbi hetekben elért árfolyam nyereségeket lefölöző ügyletek hatására. A dollár kezdetben gyengült, majd visszaszerezte előző nap óta elszenvedett veszteségeinek egy részét a főbb devizákkal szemben, mivel az olajár emelkedő lendülete kifáradt, illetve az aranyár emelkedését is profitlefölözés állította meg. A dollár árfolyamindex alakulásának elemzéséből azonban további dollár gyengülést valószínűsítenek a szakértők.

A dollár erősödése rendszerint a térségbeli devizák árfolyamának gyengülését vonja maga után, ami meg is látszott nap közben, a forint, a zloty és a cseh korona árfolyamának alakulásában. A forint 268,50 körüli euró árfolyamról tért vissza 269,50 körülire, a zloty 4,0820-as euró árfolyamról 4,0920-ra, a cseh korona pedig 26,16-ról 26,22-es euró árfolyamra.

A kereskedők nem várnak lényeges forint árfolyam változást a héten, tartják "270 forintos euró alatti" előrejelzésüket.