Folyamatosan drágulhat idén a gáz

Vágólapra másolva!
Az idén szinte hónapról-hónapra nő majd az importgáz ára, de jó eséllyel így sem éri majd el az árfolyam a 2008-as csúcsot.
Vágólapra másolva!

A földgáz importára folyamatosan emelkedni fog, jó eséllyel az év végéig - írja szakértői véleményekre alapozva a Világgazdaság. A behozott gáz árának emelkedése megjelenhet majd a fogyasztói árakban is.

A magyar felhasználás jelentős részét kitevő, Oroszországból származó, Ukrajna felől érkező gáz ára két olajtermék mediterrán piaci jegyzéseit követve erősödik a mostani, ezer köbméterenkénti 325 dollár körüli szintről áprilisra 360, júliusra 380 dollárra is, sőt az év végére akár 400 dollár is lehet az árfolyam. Két évvel ezelőtt, 2008-ban az év végén 500 dollár körül volt a gázárcsúcs, ekkora kiugrásra idén nem lehet számítani.

A lap cikke szerint amúgy is mozgalmas lehet az idei év energetikai szempontból: a hazai autósok közül aki csak teheti, külföldre megy tankolni, aki meg nem, keresheti, melyik kútnál mérik olcsóbban az üzemanyagot (a drága benzinen való spórolásról szóló cikkünket itt olvashatja - a szerk.). Az idén újabb gáztároló-bővítések indulhatnak, érdemi lépés remélhető a Déli Áramlat és a Nabucco előkészítésében, beindul az FGSZ Földgázszállító gáz- és gázvezetékkapacitás-kereskedelmi platformja, a cég buzdítására pedig tovább szövik a térség országai a gázrendszereiket összekötő hálót.

A Mavir Zrt. ezen felül beindítja az áramtőzsdéjét, sokak szerint késve, de még jókor. Áram lesz bőven a HUPX-ra, a hazai kereslet ugyanis tovább pang, jó eséllyel a mélyben maradnak az árak is. A Paksi Atomerőmű az idén öregedő, de már megnövelt teljesítményű blokkjai élettartamának meghosszabbításán és az újak előkészítésén munkálkodik