Bokros alkotmányba írná az adósságplafont

Vágólapra másolva!
Alkotmányban rögzítené a magyar államadósság maximális mértékét Bokros Lajos, a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje. A megoldás nem példa nélküli: Lengyelország már több éve a legfelsőbb törvényben szabályozza főbb gazdasági adatait.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos, aki az MDF színeiben szeretne miniszterelnök lenni, a magyar alkotmányban rögzítené az államadósság legmagasabb értékét, ami 60 százalék lenne a bruttó nemzeti össztermékhez (GDP) képest. Ez 2012-ben léphetne életbe, mivel jelenleg 80 százalék fölött van az adósságráta és a szakértők szerint a jelenlegi pálya tartása mellett 81 százalékon tetőzik idén, majd elkezd csökkenni.

A politikus azzal indokolta az ötletet, hogy az alkotmányos garanciával növelhető lenne a befektetői bizalom. Az alkotmányt ugyanis csak az országgyűlési képviselők 2/3-ának szavazatával lehet módosítani, amire eddig egyetlen pártnak sem volt lehetősége. Egyedül a 1994-98 közötti MSZP-SZDSZ kormánykoalíció rendelkezett ekkora többséggel.

Lengyelország az alkotmányában szab határt az eladósodásnak. A legfelsőbb törvény 216. cikkelye szerint az államadósság nem lehet több mint a GDP három-ötöde, azaz 60 százaléka. Ez a szám azért is fontos, mert ennél - elvileg - nem lehet magasabb adósságrátája egy uniós tagállamnak sem.