Erősödés a szinte üres tőzsdén

Vágólapra másolva!
Nagyon szerény forgalomban közel 1 százalékkal emelkedett hétfőn a BUX.
Vágólapra másolva!

A hét első kereskedési napját 22 694 ponton zárta a pesti tőzsde indexe, ami 0,8 százalékkal haladja meg a pénteki végeredményt. A BUX napon belüli mozgását mutató grafikon szinte egyenes, amire nagyon ritkán van példa. A BUX alig mozdult el a 22 600 pontos szintről, komolyabb emelkedést csak a hajrában ért el.

A forgalom nagyon alacsony volt, 5 milliárd forint alatt marad, ami a 2010-ban mért 27 milliárdos napi átlagnak kevesebb mint az ötöde. A minimális forgalom azzal magyarázható, hogy az amerikai piacok ma zárva tartanak, ezért a piacok irányát leginkább befolyásoló tengerentúli befektetők a világ más tőzsdéin sem igazán kötöttek üzleteket.

A szinte üres tőzsde valamennyi vezető papírja erősödött. Az OTP árfolyama 1,1 százalékkal 6130 forintra emelkedett, a Mol 1 százalékkal 18 790 forintra drágult. A Richter jegyzése 0,1 százalékkal került feljebb, így kereken 43 ezer forinton zárt, a Magyar Telekom pedig 0,8 százalékkal 741 forintra hízott.